2020-ra várható a Huawei szupertelefon

Kütyü Magazin, 2015. augusztus 11. 10:10

A Huawei bejelentése szerint a következő generációs mobiltelefon, amely várhatóan az okostelefon elnevezés mintájára, szupertelefonként (superphone) lesz ismert, már öt év múlva megjelenik, és forradalmasítani fogja az életünket.

2015 októberében 4 napra a magyar főváros válik a világ távközlésének központjává, amikor is itt rendezik meg az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szövetségének) égisze alá tartozó, ITU Telecom 2015-ös világkongresszusát. A Huawei, mint a szervezet egyik legfőbb támogója, a konferencia fő témájáról, a majdani 5G-s távközlési hálózatok adta lehetőségekről, így a leendő szupertelefonokról vázolta fel ma Budapesten elképzeléseit.  

Wang Yanmin, a Huawei régiós fogyasztói üzletágának elnöke elmondta: a szupertelefon a fizikai valóságot fogja összekötni a virtuális valósággal. Ez azt jelenti, hogy a készülék egy olyan „élő organizmus lesz”, amelyik rögzíteni fogja a viselkedésünket és szokásainkat, valamint meg fogja érteni a preferenciáinkat.

Hasonlóan, mint Baymax a BigHero6-ból, a szupertelefon teljesen meg fogja érteni az embert, kölcsönhatásban lesz vele és a környezetével. Ezáltal gyorsabbá és egyszerűbbé teszi majd az életünket. A Huawei szerint a szupertelefonok a különféle innovációkat, applikációkat sokszoros, multi módon integrálják, egymással kombinálják majd, s ez lesz a legjelentősebb trend az intelligens készülékek jövőbeli világában. A következő generációs, 5G-s szupergyors és teherbíró távközlési hálózatoknak köszönhetően, minden mindennel összeköttetésben áll majd, több eszköz, szenzor, gép (angol szóval Internet of Things, IoT) kommunikál majd egymással, mint ember emberrel. De az eszköz ugyanakkor az emberhez ’’simul’’ majd. A vállalat már mozgósította forrásait annak érdekében, hogy a szupertelefon legfőbb technológiáit kifejleszthesse – tette hozzá a szakember.

Wang Yanmin azt is elmondta, ha végigtekintünk a mobiltelefonok fejlődés-történetén, akkor 12 éves ciklusonként tapasztalhatunk forradalmi változásokat. A Motorola első generációs feature telefonja 1995-ben jelent meg, és az eszköz pillanatok alatt a kommunikáció teljesen új formáját valósította meg. A hívások kezdeményezése és az SMS üzenetek mobiltelefonon küldése megváltoztatta az emberek közötti kommunikációt. Abban az időben a mobiltelefonok legfontosabb ismertetőjegye a nagy antenna volt. 12 évvel később jelentős ugrás következett a mobiltelefonok és az okostelefonok nyújtotta szolgáltatások között: 2007-ben megérkezett az iPhone, és egy évvel később megjelentek az Andoridos okostelefonok a piacon.

 

Ezzel a forradalmi fejlődéssel a mobiltelefonok átalakultak egyszerű kommunikációs eszközből az életünket segítő olyan készülékekké, amelyek például számos szórakoztatási lehetőséget kínálnak, segítségükkel akár vásárolhatunk is, illetve használhatjuk a közösségi médiát. E funkciókkal az okostelefonok életünk elmaradhatatlan részeivé váltak. Az előttünk álló következő 12 éves fejlődési ciklusra pedig a Huawei bátran jósolja, hogy még szorosabbá válik majd a kapcsolat a mobiltelefonok és az emberek között, és 2020-ra létrejön a szupertelefon.