Hat új Lumia mobil a láthatáron

Czipperer Dia, 2015. július 13. 15:30

A legfrissebb híresztelések szerint több mobil is lapul a Microsoft tarsolyában. Ha minden igaz, a két felsőkategóriás telefon mellett más típusú eszközökkel is készül idén a gyártó.

Az @evleaks szellőztette meg a hírt, miszerint a Microsoft idén hat új telefont készül piacra dobni. Ezek között feltehetően alsó- közép- és felsőkategóriás mobil is akad.

Evan Blass saját Twitter oldalán közölte, hogy tudomása szerint hat új eszköz is készülőfélben van a Microsoft háza táján.


A vállalat a Nokia felvásárlása után több ezer munkástól megvált. Ez pedig azt jelezte előre, hogy 
egyszerre inkább egy-két modellre koncentrál a gyártó. Ennek fényében azonban meglepő a mostani hír, hiszen már lassan az év második felének kezdünk neki. Vagyis ez alapján minden hónapra jut majd egy Lumia mobil.

Év elején még csupán két telefonról szóltak a hírek, június végén azonban már négy készüléket is emlegettek. Szintén az @evleaks szellőztette meg akkor is az információkat. A készülő két mobil Cityman és Talkman, míg a négy eszköz Cuilin, Honjo, Saaba és Saimaa kódnéven futott.

Azt egyelőre nem tudni, hogy alapozhatunk-e a korábbi pletykákra, és valóban ezekkel az eszközökkel készül-e a gyártó, ahogy azt sem lehet tduni, pontosan mikorra datálható az új modellek érkezése.

 

Forrás: Übergizmo.com