Szeptemberben érkezik csak a Samsung Pay

Czipperer Dia, 2015. június 4. 14:25

A korábbi hírekkel ellentétben nem nyáron vezetik be a Samsung Pay mobilfizetési megoldást, hanem csak ősz elején érkezik az USA-ba és Dél-Koreába. A további régiókban pedig csak később debütál.

A Bloomberg számolt be arról, hogy a Samsung mobilfizetési megoldására várniuk kell még a felhasználóban. Bár sokan nyárra várták a megjelenést, kiderült, hogy csak szeptemberben érkezik.

A Samsung Pay elsőként az anyaországban, Dél-Koreában, valamint az Egyesült Államokban kezdi meg működését, később, év vége tájékán érkezik csak a többi országba. A Samsung korábban elmondta, hogy a mobilfizetési megoldás Kínában, Európában, Dél-Amerikában és Ausztráliában is elérhető lesz.

A Samsung nem lesz könnyű helyzetben ezen a terepen, hiszen a vetélytársak már egy ideje jelen vannak a piacon. Jelentős konkurenciának tekinthető többek között a Goiogle megoldása, az Android Pay és az Apple Pay is.
 


Amivel azonban mégis a Samsung tűnhet ki a sorból, aza meglévő NFC támogatáson felül a mágnescsíkos kártyaolvasó támogatással is rendelkezik, így nem csak kimondottan NFC-s, hanem régi POS termináloknál is lehet majd használni. Ezzel rögtön előnyt is kovácsol magának, hiszen több helyen lehet majd fizetni vele, mint a rivális szolgáltatásokkal.

 

Forrás: TheVerge.com