A Microsoft és a Sony nincsenek a top 10 mobilgyártó között

Czipperer Dia, 2015. május 26. 17:00

Az idei első negyedévben a dél-koreai Samsung uralta az okostelefon piacot, ami talán nem is olyan meglepő, azonban a lista többi tagja, illetve hogy kik nem kerültek be a top 10-be, már annál izgalmasabb.

A Samsung és az Apple küzdelme az okostelefon piacon végeláthatatlan harcnak tűnik, hiszen mindkét gyártó fej-fej mellett haladva próbálja meg túlszárnyalni a másikat, több-kevesebb sikerrel. Az első két hely tehát már régóta nem kiadó, viszont a lista többi pozíciójában jelentős változások figyelhetők meg.

Tomi Ahonen, jelenlegi piaci elemző és a Nokia egyik szakértőjének saját listájából kiderül, hogy a Samsung foglalja el jelenleg a trónt 82,8 millió eladott készülékével és 24,3%-os piaci részesedésével. Őt követi (természetesen) az Apple 18%-kal. A Lenovo, a Huawei és az LG kapott még helyet a top 5-ben, 5,5%-os, 5,1%-os és 4,5%-os piaci részesedéssel.

Ami azonban érdekessé teszi a listát, az az, hogy a Microsoft és a Sony nincsenek benne a top 10-ben. A Xiaominak, a ZTE-nek és a Vivónak is sikerült beelőznie a két nagy techgurut. Igaz, a Xiaomi a korábbi harmadik helyéről (más elemzések alapján) Tomi Ahonen listáján a hatodik helyre esett vissza.
 


Az operációs rendszerek háza táján azonban viszonylag változatlan a helyzet. Még mindig az Android áll az élen a maga 77%-os piaci részesedésével, majd az Apple iOS rendszere követi szintén 18%-kal. A Windowsnak csupán 3%-ot sikerült kiharapnia a tortából, míg a többieknek 2% jutott.

 

 

Forrás: GSMArena.com; kép: nypost.com