70 milliós eladásokat vár a Samsung az új mobiloktól

Czipperer Dia, 2015. április 17. 14:35

A Samsung bizakodó az új zászlóshajó mobilokat tekintve. A dél-koreai vállalat 70 milliós eladással számol, miközben korábban a CitiBank becslései csak 50 milliót jósoltak.

A múlt hónapban számolt be a CitiBank és a DRAMeXchange / TrendForce arról, hogy nagyjából 50 milliós eladásokat várnak az új csúcsmobiloktól. Szép számok voltak ezek annak fényében, hogy az elődöket számos kritika érte anyaghasználat, funkciók terén is.

Úgy tűnik azonban, a Samsung most elégedett magával, ugyanis a dél-koreai vállalat is derűlátóan tekint a jövőbe, és az ő becsléseik még merészebbek ezen a fronton.

A Samsung az új telefonoktól 70 milliós eladást vár. Kwon Oh-hyun, a Samsung alelnöke elmondta, hogy a két készülékkel kapcsolatban pozitív visszajelzések érkeznek. Hozzátette, neki nincs kétsége afelől, hogy az eddigi legnagyobb eladásokkal büszkélkedő Galaxy szériáról van szó.

Ezt már korábban az előrendelések is sugallták, hiszen már március elején több mint 20 millió rendelés érkezett a mobilokra, alig pár héttel a hivatalos bemutató után.

Mindezt tehát azt jelenti, a Samsung nem kesereg azon, hogy az Apple-lel szemben elveszítette korábbi elsőségét, hanem, úgy tűnik, újra harcba száll riválisával.

 

 

Forrás: GSMArena.com; kép: cnet.com