Növelhető az Apple Watch üzemideje

Czipperer Dia, 2015. március 12. 11:10

Az Apple első okosórája fél év után hivatalosan is bemutatkozott a nagyközönségnek. Szeptemberben még voltak homályos pontok, többek között a készülék akkumulátorát illetően, mostanra azonban tisztult a kép. A karóra pedig április 24-től megkezdi hódító útját.

Megoldás az üzemidőre?

A március 8-ai sajtóeseményen kiderült, hogy végül mennyi is a sokat emlegetett akkumulátor kapacitás. Mint elmondták, az Apple Watch 18 órán keresztül bírja a strapát, ami azt jelenti, hogy alig egy nap rendelkezésre állást biztosít. Így a felhasználók minden este arra kényszerülnek majd, hogy töltsék az eszközt, ami egy gyenge pontja a kakrórának.

Ráadásul ez az átlagos 18 óra tovább csökkenthető, ha az illető folyamatosan használja a szívritmus mérő szenzort: ez esetben máris 7 órára csökken a készenléti idő. A zenehallgatás pedig még ennél is jobban meríti: így mindössze 6,5 órát bír az eszköz. Telefonálni hosszú ideig szintén nem érdemes rajta: ez ugyanis akár 3 órára is csökkentheti a rendelkezésre állást.

 

Kiderült azonban, hogy a Watch akkumulátora cserélhető, ami egyből más perspektívába helyezi a kérdést. A Techcrunch erősítette meg a hírt az Apple szóvivőjére hivatkozva, aki elárulta, valóban kivehető az aksi, ám arról nem beszélt, mennyibe kerül egy másik példány. Azonban azt megtudták, hogy az akkumulátor élettartama nagyjából három év.

Egyelőre azt sem lehet biztosan tudni, az aksin kívül cserélhető-e más is az eszközben, mint például a CPU vagy a RAM. A Techcrunch megkereste az Apple-t ezzel kapcsolatban, de még nem válaszoltak az ügyben.

 

Forrás: Techcrunch.com