Zsebbillentyűzet a Microsoft műhelyéből

Czipperer Dia, 2015. március 6. 11:50

Praktikus kiegészítőt is hozott az idei Mobil Világkiállításra (MWC) a Microsoft. A vállalat egy zsebben is elférő, összehajtható billentyűzetet mutatott be, amely több platformmal is kompatibilis.

Vékony – mindössze 5 milliméter –, könnyű, kompakt klaviatúrával rukkolt elő a Microsoft. Az idei MWC-n egy vezeték nélküli, hordozható példányt mutatott be, melyet Microsoft Universal Foldable Keyboard névre kereszteltek. Az eszköz különlegessége, hogy félbehajtható, így egy kisebb táskában is elfér.
 


A kiegészítő számos készülékkel kompatibilis, többek között az Apple iPadjeivel és iPhone modelljeivel is használható, valamint Android és Windows-alapú táblagépekkel is. Ezen felül Windows Phone rendszerű készülékeknél is pötyöghetünk a billentyűzettel, és természetesen a Windows 10-et sem hagyta ki a sorból a Microsoft. Ez nem utolsó szempont azoknak, akik nem egy típusú eszközön végzik munkájukat, hiszen nem kell több kiegészítőt magukkal cipelniük vagy esetleg nélkülözniük.

Habár egy Microsoft termékről van szó, a billentyűk nem a hagyományos Windows megjelenést követik (lásd a képen).
 


Az eszköz egyszerre két eszközzel is szinkronizálható a Bluetooth 4.0 kapcsolaton keresztül, és egy érintéssel, gombnyomással könnyen válthatunk köztük.

Amikor összehajtjuk az eszközt, a mágnesnek köszönhetően szorosan egymáshoz tapad a két fele, így nem nyílik szét szállítás közben. A hordozható kivitelhez párosul továbbá az is, hogy vízálló.
 

 

A Techtoyreviews információi szerint a billentyűzet májustól lesz elérhető 99,95 dolláros áron.

 

 

 

 

Forrás: Techtoyreviews.com