A mobilinternetre tolódik át a karácsonyi forgalom

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 31. 09:10

A mobilszolgáltatók statisztikájái szerint a karácsonyi jókívánságokat, a korábbi évekhez hasonlóan inkább az online és a közösségi média felületein küldik az emberek. Visszafogottabban csökkent az SMS-ek száma, viszont ugrásszerűen nőtt az adatforgalom a három nap alatt. Szilveszterkor vajon hasonló tendencia lesz megfigyelhető?

A Vodafone-nál a karácsony három napjában mért mobilinternet-forgalom 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szolgáltató ügyfelei emellett közel 72 ezer MMS-t, és 7 millió SMS-t küldtek, valamint 9,3 millió hívást indítottak. Az SMS-ek száma 3 százalékkal csökkent, ugyanakkor az elküldött MMS üzeneteknél 1 százalékos, a hanghívások esetében pedig több mint 8 százalékos volt a növekedés, ami a szolgáltató szerint a korlátlan hívásokat lehetővé tevő, egyre népszerűbb csomagoknak köszönhető.      

Az adatforgalom kiugró növekedése és ezzel egyidejűleg az elküldött SMS-ek számának csökkenése egyértelműen megmutatja, hogy a pár éve még egyeduralkodó szöveges üzenetekbe foglalt jókívánságok helyét ünnepek idején is mindinkább átveszi az online és a közösségi média felületeken zajló kommunikáció - tették hozzá közleményükben.    

A Telekom ügyfelei összesen több mint 8 és fél millió SMS-t és MMS-t küldtek az idén a három karácsonyi ünnepnapon, a forgalom mintegy 10 százalékkal csökkent a tavalyi évhez viszonyítva, pedig december 24-én egy átlagos naphoz képest majdnem háromszoros az üzenetforgalom. A szolgáltató közleménye szerint a kommunikációs szokások átalakulása megállíthatatlan, az okos készülékek rohamos terjedésével párhuzamosan egyre többen használják ki a mobilinternetezés nyújtotta kényelmet.     

A Telekomnál már 2013-ban is 13 százalékkal kevesebb karácsonyi SMS-t és MMS-t küldtek az előző évhez képest, ugyanakkor a forgalom visszaesése évről évre enyhén mérséklődik. Forgalom szempontjából a legkimagaslóbb időszakra az idén is szilveszter éjszakáján éjfél körül számítanak, december 31-én és újév napján várhatóan legalább 9 millió szöveges üzenet megy ki.    

A karácsonyi SMS-forgalom egyedül a Telenornál emelkedett. Az idén 1 millióval több SMS-t küldtek a Telenor ügyfelei a három nap alatt (dec. 24-26), mint tavaly ilyenkor. Ez több mint 9 millió SMS kézbesítését jelentette - közölte a cég az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a legtöbb SMS-t december 24-én a délutáni órákban küldték az ügyfelek. 

  

 

View image | gettyimages.com

Az adatforgalom növekedését a Telenornál ösztönözte az is, hogy a 3 napra korlátlan hipernethasználatot biztosítottak ügyfeleiknek. Így a szokásos adatforgalomnak közel duplája volt tapasztalható a hálózaton. Mindhárom nap kivételesen sok adatot bonyolítottak az ügyfelek, jellemzően este 8 és 9 órakor.

Ma van az év utolsó napja.Ilyenkor mindenki újévi jókívánságait igyekszik továbbítani szeretteinek valamilyen formában. A mobilhálózatok rendszerint túlterhelődnek. Vajon hasonló tendencia uralkodik majd szilveszterkor is?