A Tizen OS 2.3 képekben

Farkas Norman, 2014. november 21. 18:35

Frissen közzétett képernyőképek szerint a Tizen 2.3 megalkotásakor a Samsung bátran játszott a színekkel. Az alsó- és középkategóriás készülékekre szánt operációs rendszer felületén az Android és a TouchWiz hatása is érződik.

A Tizen Indonézia jóvoltából napvilágra került kilenc képernyőkép, melyeken a Samsung Tizen rendszerének 2.3-as verziója látható. A platform láthatóan színesebbé vált az előző verzióhoz képest, s ezt nem csak az ikonok, hanem az egész felület átalakításával érte el a dél-koreai gyártó.

A kék színnel uralt UI-ban számos újítás fedezhető fel, viszont a képek nem igazán árulkodnak funkcionalitásbeli fejlődésről. A rendszert szemügyre véve látható az egyszerűsége és egy sor, az Androidból, illetve az androidos Samsung mobilokon futó TouchWiz kezelőfelületből átvett elem is észrevehető.

 

 

A Samsung úgy optimalizálta a rendszert, hogy az 800 x 480 képpontos (WVGA) vagy nagyobb kijelző felbontás mellett kínálja a legjobb felhasználói élményt. Ez az alsó határ arra utal, hogy a vállalat év végére várt belépőszintű Tizen mobilja WVGA kijelzővel érkezik.

Taesoon Jun, a Samsung Tizennel foglalkozó részlegének vezetője elárulta a vállalat múlt héten tartott San Franciscó-i fejlesztői konferenciáján, hogy az új platformmal elsősorban a belépőszintű és középkategóriás eszközök frontján szeretne sikereket elérni a Samsung.

A Tizen tehát nem csak egy vészmegoldás a dél-koreaiak számára arra az esetre, ha megromlik a kapcsolatuk a Google-lel, hanem be szeretnének nevezni vele a fejlődő piacokon (főként Kínában és Indiában) folyó versenybe, amiben több helyi gyártó képviselteti magát filléres Android alapú okostelefonokkal – akár az Android One projekt keretein belül.

 

 

Ha minden igaz, hamarosan meg is érkezik a piacra az első Tizen mobil a Samsung SM-Z130H képében. Az eddigi infók szerint a készülék 5 hüvelykes kijelzőt, 1,2GHz-es kétmagos Spreadtrum SC7727S processzort, 460MHz-es ARM Mali-400 grafikus gyorsítót és 512MB RAM-ot tudhat magáénak, vagyis méltó kihívója lehet az Indiában és Kínában hódító 100 dolláros kütyüknek.

Kíváncsian várjuk, milyen további Tizen újdonságokat rejt még a Samsung tarsolya, és reméljük, hogy a cég új platformmal kapcsolatos ambícióit nem befolyásolja a 30 százalékos gyártáscsökkentés, amit a jövő évre tervez.

[Forrás: GSM Arena]