Új S Pen, ütős kamera és jobban kiaknázható ujjlenyomat-olvasó a Galaxy Note 4-ben [Videó]

Farkas Norman, 2014. augusztus 26. 13:00

A Samsung hamarosan bemutatja a Galaxy Note sorozat legújabb tagját, s ez alkalomból készült néhány kedvcsináló/beharangozó videóval, hogy felkeltse, illetve fenntartsa a felhasználók, illetve a rajongók érdeklődését. A rövidke felvételek rámutatnak, hogy mekkora előnyöket hordoz a Note 4 digitális tolla, az új S Pen, ami kvázi a kézírás ideális eszközeként tűnik fel digitális korunkban.

Mint arról már korábban is szóltunk, a dél-koreai óriás szeptember 3-án tartja következő Unpacked eseményét, melynek főszereplőjeként a vadonatúj Galaxy Note 4-et köszönthetjük. Az újgenerációs phablet (okostelefon-tablet hibrid) külső megjelenéséről és tudásáról is hallhattunk már különböző forrásokból, sőt a hozzá fűződő reklámkampányt is elindította a Samsung. Utóbbihoz kapcsolódnak a készülék beharangozó videó is, melyekből eddig kettő vált elérhetővé a nagyközönség számára.

Az alant megtekinthető felvételekben csak részben tűnik fel a Galaxy Note 4, a hangsúlyt a használatához fűződő élményekre helyezték az alkotók. Ennek fő oka, hogy a készülék még nem esett át a hivatalos bemutatón, így nagy hiba lenne a gyártó részéről, ha idő előtt bepillantást engedne minden részletbe.

 

 

A videók alapvető üzenete a kézírás és az alkotás jelentőségét hordozza magában, illetve ennek kapcsolatát a Note 4 S Pen nevű kapacitív tollával, amely kényelmet és számos lehetőséget kínál használója számára, legyen szó akár jegyzetelésről, mókás rajzok készítéséről vagy szimplán a készülék kezeléséről.

 

 

Ami a phablet tudását illeti, a legfrissebb hírek szerint úgy tekinthetünk rá, mint egy kiterjesztett funkcionalitással bíró Galaxy S5-re vagy Galaxy Alphára – és nem csak a nagyobb kijelző és a kapacitív toll miatt. Például a Note 4 beépített ujjlenyomat-olvasóját már nemcsak a kijelző feloldásához, valamint a Privát Mód, a Samsung és PayPal fiókok hitelesítéséhez használható, hanem úgynevezett Ujjlenyomat Gyorsindítokat is képes kezelni. Ez annyit tesz, hogy az egyes ujjlenyomatainkhoz alkalmazásokat rendelhetünk, melyek az adott ujj beolvasását követően elindulnak (hasonló funkcióval találkozhattunk egy éve a HTC One Maxban). A sornak még nincs vége: webes bejelentkezéseinkhez is használhatjuk a Note 4 ujjlenyomat-olvasóját, azaz felcserélhetjük a megszokott login/jelszó párost egy ujjlenyomatra. Természetesen ehhez a bejelentkezési adatainkat a telefonon el kell tárolnunk és az ujjlenyomatunkhoz kell őket rendelnünk. Az új phabletben debütáló funkciók később frissítés formájában érkezhetnek meg a Galaxy S5 és Alpha modellekre.

 

 

A Galaxy Note 4 képalkotás terén sem lesz gyenge: előlapi kamerája 3,7 megapixeles lesz, hátlapján egy 16 megapixeles Sony IMX240 szenzor kap helyet, ami 4K UHD videók rögzítésére képes 30fps sebességgel. Érdekesség a Side Touch funkció, amely a kamera gyors indítására szolgál: egy láthatatlan kameragombot kell elképzelni, mely a kijelző jobb alsó részén végzett gesztussal aktiválható. Megemlítendő még, hogy a Note 4 szoftvere már GIF animációk készítését is támogatja, és különféle szelfi módokat (Wide Selfie, Selfie, Selfie Alarm) kínál fel nekünk.

 

 

[Forrás: GSM Arena]