Augusztus végén érkezik a HTC One M8 Windows Phone 8.1 alapú változata

Farkas Norman, 2014. július 29. 17:20

A friss hírek szerint már augusztus 21-én megjelenhet Microsoft áruházában a HTC One M8 új kiadása, melynek fedélzetén a Windows Phone 8.1 operációs rendszer teljesít szolgálatot.

Már korábban is hallhattunk az idei HTC zászlóshajó csempés kiadásáról, most pedig újabb infók érkeztek róla. Ha hihetünk a Windows Phone Central értesüléseinek, már augusztus 21-én bekerül a Microsoft saját áruházának kínálatába a Windows Phone 8.1 rendszert futtató HTC One M8, csakhogy nem One M8, hanem One W8 vagy One M8 for Windows néven.

Ami a jövevény tudását illeti, hajszálra megegyezik majd az androidos M8-éval, azaz négymagos Snapdragon 801 processzor, 2GB RAM, 5 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel felbontású (Full HD) érintőkijelző, dupla hátlapi kamera, valamint BoomSound előlapi hangszórópár kerül a repertoárjába.

A One W8 (vagy One M8 for Windows) először várhatóan csak az amerikai Verizon szolgáltatóhoz kötődő konstrukciókban, CDMA támogatással lesz elérhető, a SIM foglalattal szerelt változatok megjelenése későbbre tehető.

 

 

Örvendetes a hír, hogy a tajvani gyártó a 8S és 8X modellek után végre ismét előrukkol egy Windows Phone alapú mobillal, még akkor is, ha nem egy ízig-vérig újdonságnak számító készülékről van szó. A HTC W8 várható premierje viszont kicsit korainak tűnik, hiszen sokkal ésszerűbb lenne a Windows Phone 8.1 GDR1 frissítésével egyidőben elérhetővé tenni. A rendszer új változata ugyanis támogatni fogja az olyan kiegészítőket, amilyen a One M8-hoz elérhető – és vélhetően a One W8-cal is együttműködni képes – Dot View tok. Mindent figyelembe véve persze az sem zárható ki, hogy a szóban forgó update hamarosan elkészül, és gond nélkül bemutatkozhat a HTC fémes csúcsmobiljával együtt, augusztus végén.

 

 

[Forrás: WP Central]