Megérkezett a Galaxy S III mini utódja

Farkas Norman, 2014. március 10. 16:08

Galaxy S III mini Value Edition néven debütált a Samsung középkategóriás mobilja, amely a másfél éves S III mini utódjának tekinthető. Az újdonság meglepő módon alig mutat fejlődést elődjéhez képest, jól belőtt ára miatt viszont néptelefon lehet belőle.

A dél-koreai gyártó imádja új kiadásokkal hosszabbá tenni egy-egy sikeres készülék életciklusát. Ennek jegyében született meg a Galaxy S III mini ráncfelvarrt változata, amely most mutatkozott be Galaxy S III mini Value Edition néven.

Meglepő, de az Android 4.2.2 Jelly Bean rendszerű készülék alig lett erősebb és okosabb a cikra másfél éves S III mininél. Például ugyanaz a kétmagos processzor dolgozik mindkét mobilban, csak 1GHz helyett 1,2GHz-es órajelen pörög a Value Edition burkolata alatt. A felszereltség egyéb téren cseppet sem változott: 1GB RAM, 16 vagy 32GB tárhely, 4 colos, 800 x 480 pixel felbontású érintőkijelző, 5 megapixeles hátlapi és VGA előlapi kamera, valamint 1500mAh kapacitású akkumulátor került a gépezetbe.

A Galaxy S III mini Value Edition 180 eurós (kb. 55 ezer forint) kezdőárral landol a holland piacon, s bár kissé drágának tűnik a fenti hardveregyüttes tükrében, mégis sikermobil lehet, hiszen a jól ismert külsőt ötvözi a kompakt kialakítással és a Jelly Bean szolgáltatásaival.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]