Cool for Europe

Kütyü Magazin - 2016. január 29.
A német és svájci piacra lépés bejelentésével egyértelművé vált, hogy a kínai okostelefon gyártó Coolpad a jövőben az egész európai piacra komoly figyelmet fordít. A Porto S és a Torino S készülék tavasztól elérhető lesz Magyarországon is.
 

 

A Coolpad - a 10 legnagyobb kínai okostelefon gyártónak egyike - hivatalosan is bejelentette, hogy a német és svájci piacra nyitásával belép a nyugat-európai piacra is. Ezzel a nyilatkozatával egyértelműen körvonalazódik, hogy a 2015-ös sikeres közép- és kelet-európai piacra lépés után mik a vállalat tervei az európai térségben.
 
Az európai kommunikációs és fogyasztói szokásokhoz és a magas szintű elvárásokhoz igazodva, bemutatták a Coolpad márka új arcát, amely az új logó mellett egy teljesen új hitvallását is tükrözi a márkának. Egy modern, energikus és funky imidzset sugall a fogyasztók felé, mely tömegeket céloz meg világszerte.
 
"Szinte már barátinak mondható a kapcsolatunk az európai piaccal, mivel évek óta jelen vagyunk beszállítóként a nagy európai telekommunikációs vállalatoknál. Az elmúlt években sikert sikerre halmoztunk, hatalmasat fejlődtünk Kínában, mi mutattuk be elsőként a dual SIM készenléti módot, elsőként dobtunk piacra Kínában LTE telefonokat, ezért meg akartuk magunkat mutatni az egész világnak. A Coolpadnél magas színvonalú termékeket gyártunk, és hisszük, hogy a siker kulcsa az innovációban rejlik. Hiszünk benne, hogy telefonjainkkal és az azon őrzött emlékekkel mindenki számára egy coolabb életet tudunk nyújtani. Azt tervezzük, hogy ezt a cool életérzést még sokáig képviseljük itt, és továbbra is innovatív dízájnú, jó minőségű és megfizethető árú termékeket kínálunk." – nyilatkozta Denny Qiu, a Coolpad európai vezetője.
 
Christoph Lichtenberg, a Coolpad Németországért és Svájcért felelős menedzsere két új modell - a Coolpad Porto S és a Torino S - bevezetését jelentette be, melyek hamarosan a teljes európai piacon megjelennek.
 
"Azon dolgozunk, hogy olyan készülékeink legyenek, melyek első kézbevétele megfogja a fogyasztót, és emellett olyan magas minőséget képviselnek, mint a Qualcomm processzor, LTE és ujjlenyomat olvasó, mindezt alsó vagy középső árkategóriában."
 
A Porto S tűéles 5’ (1280*720) HD felbontású (294 ppi) kijelzővel érkezik. Az innovatív Miravision segítségével a képminőséget szemünkhöz igazíthatjuk. A szupergyors letöltést a 4G LTE képesség biztosítja, emellett dual SIM foglalattal rendelkezik, amelybe két SIM vagy egy SIM és egy micro SD kártya helyezhető.
 
 
A Porto S a legújabb VoLTE (voice over LTE) technológiát alkalmazza, melynek köszönhetőn akadásmentesen nézhetjük kedvenc TV műsorunk vagy bonyolíthatjuk le videohívásainkat.
 
A mindössze 7,6 mm-es “vastagságával” a Porto S kategóriája egyik legvékonyabb készülékének számít, és a megnyerő külső alatt még egy erős 4-magos Mediatek processzor is lapul. A 8 MP-es LED vakus hátlapi kamerával full HD 1080 videókat is készíthetünk, melyet közvetlenül lejátszhatunk okostelevíziónkon, míg előlapjára 2 MP-es kamera került.
 
A Porto S-en futó új Android 5.1 Lollipop rendszer modern dizájnt kapott, gyorsabb, hatékonyabb és kevésbé terheli az akkumulátort. Az erős 2000mAh-s akkumulátornak köszönhetően 8 órás beszélgetési és 3G használat esetén több mint 6 napos készenléti idővel bír, melyet az akku kímélő funkció tovább növelhet. Ha az 1+8 GB-os belső memória nem lenne elég akár 64GB-os micro SD kártyával is bővíthetjük. A 143*72*7,6 mm-es és csupán 125gr-os készülék fehér és mély szürke színben érkezik tavasszal Magyarországra.
 
A Torino S tervezőit a természet ihlette, amikor megalkották az egyedi ívelt és puha tapintású készülékházat. Letéve egy napfényben tündöklő fehér kavics látszatát kelti, melyet a képernyőnél használt ívelt 2.5D üveg egészít ki és tesz teljessé. 
 
A Torino S egy gyönyörű üvegdízájnú telefon, mely 4,7’ HD kijelzővel, 1280*720-as 312,5 ppi felbontással és ujjlenyomat érzékelővel is rendelkezik. A micro SD kártyával bővíthető 2GB RAM + 16GB ROM-os memóriához és a dual SIM kártyahelyhez egy 4 magos 1,2Ghz-es Qualcomm Snapdragon 410 processzor párosul. A készülék egy kézzel is könnyedén kezelhető, és az 5 programozható ujjlenyomattal akár külön funkciókat is vezérelhetünk, mint a telefonzár, alkalmazások megnyitása, szelfi, hívásrögzítés vagy biztonságos vásárlás. Az ujjlenyomat olvasó sebességét jelzi, hogy a feloldás csupán 0,5 mp és egy fénykép készítése is csak 24 mp. Az szenzor megbízhatóságát jelzi a 99,9%-os pontosság még nedves ujj esetén is, mely 10 millió érintéssel lett tesztelve és az ujjak bármilyen irányból leolvashatóak. 
 
 
A készülékház 7,9 mm vastag (másik két mérete: 139 és 67,8mm) a közepén, emellett infravörös szenzorral és OTG csatlakozási lehetőséggel is rendelkezik, mely képessé teszi USB eszközök csatlakoztatására. A Torino S 8 MP-es hát- és 5 MP-es előlapi kamerát, Android 5.1 Lollipop rendszert, új, saját fejlesztésű COOL felhasználói felületet és 1800 mAh-s akkumulátort kapott.
Kulcsszavak: Coolpad
Vissza