Bemutatkozott a kék HTC One Mini

Farkas Norman - 2013. szeptember 4.

A tajvani gyártó a két Desire sorozatú újdonsággal egy időben tárta a nagyközönség elé a One Mini kék köntösbe öltöztetett kiadását.

A HTC tegnap, a Desire 300 és Desire 601 mobilok bemutatását követően fedte fel a nagyközönség előtt a kék színben pompázó One és One Mini modelleket, melyekről korábban az a hír járta, hogy kizárólag az amerikai Sprint szolgáltató kínálatában lesznek elérhetők. A tajvaniak közleményéből kiderül, hogy az égkék készülékek nem csak az Egyesült Államokban kezdik meg hódításukat az év végén, hanem néhány egyéb régióban is meg lehet majd őket vásárolni – egyelőre ismeretlen áron.

 

 

A kék One és One Mini is csak külsejében tér el a többi változattól, hardveres felszereltségükben nem találunk különbségeket. Ennek megfelelően a kék One Mini is 4,3 colos, 1280 x 720 pixel felbontású érintőkijelzőt, 4 megapixeles, LED vakuval segített UltraPixel kamerát, 16GB belső tárhelyet, valamint 1,4GHz-es kétmagos Snapdragon 400 processzort és 1GB RAM-ot tudhat magáénak, akárcsak szürke testvére.

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza