Új konzumer táblagépek a Lenovótól

Czipperer Dia - 2013. szeptember 3.

A Lenovo ma rendhagyó sajtótájékoztatót tartott, amelynek keretében mi is beülhettünk az iskolapadba, és megismerkedhettünk az új konzumer IdeaTab táblagépeivel, valamint a Windows 8 alapokon futó Miix tablettel is.

A Lenovo jelenleg a világ első számú PC gyártója, ám figyelmét mégis inkább a PC Plus korszak köti le, és sokkal jobban teljesített a mobilpiacon az előző negyedévet tekintve.

Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, a cél, hogy a PC Plus piacon is vezető pozíciót töltsenek be, ám szerencsére már elég jól, világszinten a harmadik helyen állnak.

A mai eseményen mutatkoztak be a táblagép portfolió új konzumer darabjai az IdeaTab A1000, A3000 és S6000 "személyében", valamint egy Windows 8 alapokon futó üdvöske is, mely az IdeaTab Miix 10 névre hallgat. Ezek ugyan nem a legújabb modellek – hiszen napokon belül, az IFA szakkiállításon hullik le a lepel a legfrissebb készülékekről , mindenesetre jó hangolódni velük az ennél is jobb kínálatra. Sajnos még nem árulhattak el semmi konkrétumot, de várhatóan a napokban a nagyközönség is megismerheti a Lenovo IFA standján debütáló kütyüket.

Négy táblagépet mutattak be a mai sajtóeseményen, melyek közül három Android operációs rendszerrel, egy pedig Windows 8-cal a fedélzetén verseng a felhasználók kegyeiért. A belépőszint képviselője az A1000 és A3000 modell is, melyek között valóban csak árnyalatnyi különbségeket találunk, míg az S6000 és a Miix a felsőbb szinteken versenyeznek.

 

 

 

A multimédiaguru

Az A1000 egy igazi 7 hüvelykes multimédia tablet, amelynek az alján és tetején is találunk sztereó hangszórókat, így még inkább élvezhető a Dolby Digital Plus hangrendszer nyújtotta élmény  legyen szó zenéről vagy filmről. Emellett tárhely szempontjából is jó választás azok számára, akik szeretnek minél több multimédiás tartalmat egy eszközön tárolni, ugyanis microSD-vel 16 vagy 32 GB-ig bővíthető.

Fedélzetén Android 4.1 Jelly Bean operációs rendszer teljesít szolgálatot, meghajtásáról pedig egy kétmagos, 1,2 GHz órajelű processzor gondoskodik.  Két szín közül is választhatnak a felhasználók: fekete és fehér színekben is megvásárolható már 39 900 forinttól.

Lenovo IdeaTab A1000
  

A tűéles kép specialistája

AZ A3000 modell annyiban tér el kistestvérétől, hogy őt már IPS panellel (1024x600) látták el, melynek köszönhetően tűéles képet nyújt a felhasználóknak, ráadásul 179 fokos betekintési szöggel kecsegtet. A processzor is erősebb lett, ez esetben már egy négymagos MTK proci hajtja a gépet (1,2 GHz).

Ez a modell már támogatja a 3G/HSPA+ adatátvitelt, belső tárhelyét pedig akár 64 GB-ig is bővíthetjük. Ennek megfelelően ára is magasabb kicsit: bruttó 54 000 forintért juthatunk hozzá.

 

Lenovo A3000
  

Multimédia magasfokon 

Egy újabb szintre lépve találkozunk az S6000 modellel, amely folyamatos használat mellett akár 10 óra üzemidőt is képes garantálni számunkra, mindezt egy négymagos 1,2 GHz-es MTK 8389/8125 processzor teljesítménye mellett. Az izmos akkumulátornak köszönhetően az S6000 HSPA+ mobilinternet kapcsolattal több mint 8 órás webböngészést tesz lehetővé. Mindemellett pedig szupervékony (8,6 mm) és könnyű (560 gramm) is.

 

Lenovo IdeaTab S6000
 

 

A készüléket 10,1 hüvelykes 1280x800 pixel felbontású IPS megjelenítővel szerelték fel, így már egy igazi gamer tablettel van dolgunk. A készülék micro HDMI porttal felszerelve garantálja számunkra a még jobb multimédiás élményt bruttó 99 ezer forintos áron. 

 

Windows vizeken

Kilóg az droidok sorából a Miix táblagép, melynek fedélzetén Windows 8 operációs rendszer fut. A 10,1 hüvelykes táblagép levehető flip tokkal rendelkezik, mely beépített billentyűzetet rejt. Ez könnyedén el is távolítható, ha éppen kalsszikus tablet formájában szeretnénk használni a készüléket.

 

Lenovo Miix
 

 

A Miix kétmagos Intel Atom processzorral érkezik, amit 64 GB beépített tárhely egészít ki. Emellett a 4.0 Bluetooth és a 3G, illetve a GPS előnyeit is élvezhetjük, mindezt egy 10,1 hüvelykes IPS HD kijelzőn, 1366x768-as felbontásban, akár 10 órán keresztül egyetlen feltöltéssel. A készülék a billentyűzettel együtt kompletten bruttó 150 000 forintba kerül.

 

 

 

Kulcsszavak: Lenovo, táblagép, IdeaTab
Vissza