Már hivatalos a Samsung kagylómobilja, a Hennessy

Czipperer Dia - 2013. augusztus 14.

A Samsung bejelentette duplakijelzős Android alapú kagylómobilját, melyet Hennessy névre kereszteltek, és a régi kinyitható telefonok mintájára készült.

A Samsung leleplezte „régivágású” kagylómobilját, amely már a Samsung kínai hivatalos oldalán is elérhető.

A Hennessy Android 4.1 Jelly Bean alapokon fut, és mindkét kijelzője 3,3 hüvelykes, 320 x 480 pixel felbontással bír. Meghajtásáról pedig egy négymagos, 1,2 GHZ órajelű processzor gondoskodik.

Bár duplakijelzős a modell, a két kamera nem az ő kiváltsága. Mindössze egy 5 megapixeles, LED villanóval felszerelt kamerával látták el. Ezen kívül Wi-Fi, Bluetooth és GPS is jár hozzá.

 

 

A telefon alapfunkcióit úgy is használhatjuk, hogy nem nyitjuk ki. A fedél felnyitása nélkül küldhetünk és fogadhatunk üzenetet, böngészhetünk a neten.

Külseje nem csak elsőre emlékeztet a régi kinyitható telefonokra. Valóban vastag (18,2 milliméter), és súlya sem éppen a pehely kategóriába emeli: 208 grammot nyom.

Most, hogy a Hennessyről lehullt a lepel, lehet, hogy a Galaxy Folder vagy Golden néven emlegetett – szintén kagyló mobilt is hamarosan bemutatják.

A Hennessy először a kínai piacot igyekszik meghódítani, és elöljáróban a Samsung csak annyit árult el közleményében, hogy az európai bevezetés is a tervek között szerepel.

 

Forrás: Engadget.com

Vissza