Tripla SIM-es droidon dolgozik az LG

Farkas Norman - 2013. július 29.

Az LG és a kínai MediaTek közös erővel fejleszti a világ első három SIM kártya egyidejű kezelésére alkalmas, Android rendszerű okostelefonját.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban az egykártyás mobilok a legnépszerűbbek, a fejlődő piacokon azonban egyre elterjedtebbek a két hálózat egyidejű elérésére is lehetőséget nyújtó okostelefonok, melyekkel igen sokat lehet spórolni.

A friss hírek szerint tripla SIM-es, azaz háromkártyás Android mobilok megjelenésére is számíthatunk a közeljövőben, melyek közül az elsőt már javában fejleszti a MediaTek és az LG – méghozzá közös erővel. A két cég együttműködésének gyümölcséről egyelőre nem sokat lehet tudni, például az is rejtély még, hogy egy belépőszintű, vagy egy felsőkategóriás telefonról van-e szó. A kínai vállalat annyit azonban elárult, hogy később nem csak az LG, hanem számos egyéb gyártó portfóliójában megjelennek a MediaTek processzorral hajtott háromkártyás készülékek, így lesz lehetőség válogatni közülük ár és felszereltség alapján is.

 

 

 

[Forrás: Übergizmo]

Vissza