Késhetnek az új Intel mobil Core i7 processzorok

Széll Zoltán - 2013. július 29.

Egy korábbi hír szerint az Intel 2014 helyett teljes egészében 2015-re halasztotta a Broadwell kódnevű asztali processzorok bevezetését. Úgy tűnik, hogy a válallat most teljesen átütemezte a 14nm-es x86 lapkák terjesztését. Kínából szivárgott hírek szerint a lapkagyártó óriás a mobil Core i Broadwell processzorok bevezetését 2014 második felére halasztotta. Az eredeti terv szerint ezek a processzorok 2014 második negyedévében érkeztek volna.

Bár az Intel a tervek szerint a Broadwell kódnevű mikro-architektúrán alapuló új processzorok gyártását már a 2013-as naptári év végén megkezdi, ennek ellenére is csak valamikor 2014 második felében lesznek kaphatók. Az Intel a Broadwell mikroprocesszorokat 14nm-es 3D háromkapus tranzisztor technológiával gyártja.

 


 Az Intel az elmúlt néhány évben az új mikroprocesszorokat mindig az év első felében vezette be. A „Sandy Bridge” processzort 2011 elején jelentette be. Ezt követően az Intel úgy döntött, hogy meghosszabbítja a Sandy Bridge prémium szegmens élettartamát és ezért utódja, a következő generációs Core i-sorozatú „Ivy Bridge” lapkák csak 2013 áprilisában érkeztek. A legújabb Core i „Haswell” lapkákat az Intel 2013 júniusában bocsátotta ki, a Core i Extreme CPU csak az év második felében jön. Az első Broadwell lapkákkal az Intel a tervek szerint csak 2014 második felében jelenik meg a piacon. Mindez a kínai VR-Zone Web oldalán megjelent Intel útitervben látható.

 


Azért a felhasználók 2014-ben sem maradnak új Intel mikroprocesszorok nélkül, mivel az Intel a második negyedévben a nagy teljesítményű és „főfolyam” mikroprocesszor sorozatokat „Haswell Refresh” kódnevű termékekkel frissíti fel. Ez már egy, néhány hónappal ezelőtt megjelent útitervben látható volt. A Haswell Refresh processzorok a várakozások szerint 2014 júniusában (valószínűleg a Computex Taipei 2014 vásár idején) jelennek meg a piacon olyan új lapkakészletekkel együtt, amelyek jelentős mértékben növelik a platformok képességeit és teljesítményét.

A fenti útitervben látható, hogy az Intel a noteszgépekhez nem vezeti be a Broadwell kódnevű processzorokat 2014 első felében (Computex), mivel úgy döntött, hogy azokat csak az év második felében szállítja, amely július és december közötti időszakban bármelyik napon megkezdődhet. A lapkagyártó óriás a hagyományoknak megfelelően az év közepén bevezet új termékeket, hogy biztosítsák az új PC-k megjelenését a piacon a tanév megkezdése előtt a BTS (back-to-school) szezonban.

 


Várható, hogy a Core i-sorozatú „Broadwell” mikroprocesszorok a mobil PC piac több szegmensében – kezdve a 2 az 1-ben eszközöktől a noteszgépekig és ultabookokig - kapható lesznek. Az új processzorok egymástól teljesen különböző hőtermelési értékkel érkeznek nagy teljesítménnyel vagy alacsony energia-felvétellel.

Az Intel nem kommentálta a hírt.

 

Forrás: xbitlabs.com
 

Kulcsszavak: Intel, processzor
Vissza