Nokia „EOS” bemutató július 11-én

Farkas Norman - 2013. június 14.

A finn gyártó kiküldte a július 11-én, New Yorkban megrendezésre kerülő sajtóeseményére szóló meghívókat. A rendezvényen a kiemelkedő képalkotási képességgel megáldott „EOS” tárul majd a közönség elé.

Immár hivatalos forrásból is megerősítést nyert, hogy július 11-én hullik le a lepel a Nokia „EOS” kódnevű mobiljáról, mely a várakozások szerint xenon villanóval segített, 41 megapixeles PureView kamerát tudhat magáénak. Az alant látható meghívóban a „zoom reinvented” (újragondolt, vagy újra feltalált nagyítás) szavakkal egyértelműen jelzi a gyártó, hogy egy fotózásra kiélezett eszköz lesz a New York-i esemény központi témája.

A Nokia „EOS” külső megjelenését már részben ismerjük a korábban kiszivárgott fotók jóvoltából, s tudására vonatkozóan is összeállt egy részleges kép. Elméletileg 4,5 hüvelykes PureMotion HD+ érintőképernyő, LTE modem, 32GB belső tárhely és kétmagos processzor került a Windows Phone 8 rendszert futtató gépezetbe, fent említett PureView kamerája pedig mechanikus zárszerkezetet kapott. Jó hír, hogy – a Samsung frissen leleplezett Galaxy S4 Zoomjától eltérően – szuper kamerája ellenére az „EOS” nem lett vaskos készülék, mi több, megőrizte a Lumia sorozat letisztult formavilágát, szépségét. Erről a ViziLeaks által készített fotó tanúskodik, melyen egy Lumia 920 mellett pihen a még bemutatásra váró kameramobil.

Lumia 920 és "EOS"


 

[Forrás: Unwired View]

Vissza