Újdonságok hadával érkezik ősszel az iOS 7 [Videó]

Farkas Norman - 2013. június 11.

Az Apple többek között az iOS mobil operációs rendszer legújabb verziójáról is lerántotta a leplet a WWDC első napján tartott keynote során. Az iOS 7 kezelőfelülete döbbenetes változást mutat az előző generációkhoz képest, de szerencsére itt nem álltak le a fejlesztéssel, s egy sor új funkciót is pakoltak az ősszel érkező csodába.

A várakozásoknak megfelelően a WWDC nyitónapján tartott keynote-on, magyar idő szerint tegnap este 7 órakor bemutatkozott az iOS 7. Érdemes megemlíteni, hogy ez az első iOS verzió, aminek kezelőfelületét a korábban kizárólag hardveres fronton tevékenykedő Jonathan Ive – és az ő dizájn csapata – álmodta meg. Ennek eredményeképp az új rendszer megjelenése jelentősen eltér a korábbiakétól, méghozzá pozitív értelemben. A megújult külső mellett természetesen egy rakás új funkció is az iOS 7 részét képezi, melyek a kényelmesebb használatot, a szórakozást és a biztonságot hivatottak fokozni.

Dizájnbeli változások

Az Apple nem is köthette volna találóbban össze a rendszer kezelőfelületét érintő, jelentős változásokat annak verziószámával, hiszen a 7-es a számmisztikában a nagy változásokat képviseli. A kis ezoterikus kitérő után lássuk, hogy néz ki az iOS 7!

A rendszer megjelenése eddig sem volt túl csicsás és gagyi, de az Apple most tényleg komolyra vette a figurát: előtérbe került a tipográfia, egyszerű és letisztult elemek köszönnek vissza a kijelzőről. A rendszer színei harmonizálnak az aktuális háttérrel, a Notification Center (értesítési sáv) áttetsző lett, az ikonok „kilapultak”, s az alkalmazások indításakor látványos animációt látunk.

A szavaknál többet mondanak az alábbi fotók:

 

Új funkciók

Az iOS 7 számos tudásbeli előrelépést tud felmutatni. Talán a legfontosabb újítás az alulról bármikor egyetlen mozdulattal felhúzható Control Center (irányítópult), amely lehetőséget nyújt számos funkció (pl. Wi-Fi, Bluetooth, kijelző fényereje, repülő üzemmód, zenelejátszó, AirPlay stb.) ki/bekapcsolására, kezelésére.

A multitasking (programok párhuzamos futtatása) terén is nagy fejlődés történt, immár minden alkalmazás támogatott (bizony, eddig nem szaladgálhatott bármi akármi mellet), s az akkumulátor túlzott igénybevétele nélkül működik. A futó programok képernyőjén már nem csak az ikonok, hanem az egyes alkalmazások előnézetei láthatók.

Megjelent az AirDrop funkció, mely lehetővé teszi a tartalmak megosztását WiFi Direct kapcsolaton keresztül. Üröm az örömben, hogy az okosság kizárólag iPhone 5, iPad 4, iPad Mini és ötödik generációs iPod touch készülékeken lesz elérhető.

Az App Store alkalmazások már képesek automatikus frissülni, szóval ezentúl nem a júzereknek kell bíbelődni velük, hogy mindig naprakészek legyenek. Hasznos újítás, de miért csak most érkezett? Az alkalmazásboltban régiónak megfelelően jelennek meg a tartalmak, s lehetőség van korosztály alapján keresni.

 

 

A kameraszoftverben már ujjhúzással válthatunk a módok (panoráma, fotó, videó stb.) között, integrálták a szűrőket, átláthatóbb lett a galéria és a zenelejátszó is megújult. Megérkezett az internetes zenehallgatásra készített iTunes Radio, amely a reklámok elviseléséért cserébe ingyenes. Jó hír, hogy az iTunes Match előfizetőknek reklámmentesen áll a rendelkezésére, az viszont kevésbé mosolyfakasztó, hogy egyelőre kizárólag az Egyesült Államok területén érhető el.

A Safariban már korlátlan számú lapot nyithatunk, melyeket újszerű módon kezelhetjük. A kedvenc weboldalainkat elérhetjük az egységes keresőmezőben.

A rendszer személyi asszisztense, Siri új hangon szólal meg, sőt férfi is lehet. A már németül és franciául is beszélő „segítőtárs” számára már az sem probléma, ha valamit a készüléken kell beállítani – például kikapcsoltathatjuk vele  a Bluetooth-t, vagy a Wi-Fi-t. Siri mindemellett képes keresni a Binggel, kutat a Wikipedia adatbázisában, illetve hozzáfér a Twitterhez is.

Biztonság terén az Activation Lock nevű megoldást köszönthetjük, melynek lényege, hogy kizárólag jelszó megadásával kapcsolható ki a Find My iPhone funkció. Eddig ez valamiért nem volt megoldva, így a tolvaj, vagy a nem jószándékú megtaláló egy mozdulattal elszakíthatta az eredeti tulajdonost a készüléktől. A távolról törölt iPhone egyébként csak a tulajdonos jelszavának megadása után lesz használható, anélkül reaktiválni sem lehet.

Elérhetőség

Az iOS 7 sajnos csak hónapok múlva, az ősz folyamán lesz elérhető. Az új rendszer az iPhone 4, iPhone 4S és iPhone 5 mobilokra, az iPad 2 és az annál frissebb táblagépekre (az iPad Minire is), valamint az ötödik generációs iPod touch készülékekre érkezik majd meg.

 

Vissza