Huawei Edge – 6,3 milliméter vékony fémházzal

Farkas Norman - 2013. április 12.

A friss hírek szerint a második félévben landol a piacon a Huawei következő csúcsmobilja, melynek mindössze 6,3 milliméter vékony unibody alumínium készülékházát máris megcsodálhatjuk néhány fotón.

A francia NoWhereElse tette közzé az alábbi fotókat, melyek állítólag a Huawei következő zászlóshajójának készülékháza látható. Az Edge (vagy Ascend Edge) néven piacra kerülő okostelefon a képek alapján unibody alumínium szerelést kap, mely ráadásul rendkívül karcsú, hiszen vastagsága mindössze 6,3 milliméter.

A kínai gyártótól egyébként nem idegen a fémből készült készülékház használata, hiszen korábbi csúcsmobilja, az Ascend D2 is ebből az anyagból építkezett.

Az oldal értesülései, illetve a pletykák szerint az Edge nem csak külső megjelenés, hanem tudás terén is csúcsmodellhez méltó lesz, ugyanis 4,9 hüvelykes Full HD kijelző, 13 megapixeles kamera, 2GB RAM, 16 vagy 32GB belső tárhely és 2600mAh kapacitású akkumulátort kerülhet bele, fedélzetén pedig az Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszer teljesíthet szolgálatot.

Egyelőre rejtély, hogy a készülék pontosan mikor, mely régiókban és milyen árcédulával lesz elérhető, mindössze annyit tudunk, hogy valamikor a második félévben számíthatunk a megjelenésére.

 

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza