9. évéhez érkezett a Gmail

Czipperer Dia - 2013. április 12.

2004. április 1-jén kezdődött minden, azóta pedig 9 év telt el. Kezdetben még 1 GB-os tárhellyel indult, ami akkor jelentősnek számított, 2012 májusában pedig már több mint 10 GB-tal állt a felhasználók rendelkezésére.

Korábban áttekintettük a YouTube 8 évét, ami szintén nem semmi átalakuláson ment keresztül. Most nézzük meg, a Google által fejlesztett Gmail mit tett le az asztalra 9 év alatt.

Biztos sokan emlékeznek még a kezdetekre, amikor még csak meghívóval lehetett regisztrálni az oldalra – ez három évig tartott. Azóta bárki szabadon hozhat létre Gmail-fiókot.

Nehéz minden egyes dolgot kiemelni, de a főbb pontokat mindenképpen érdemes. Egy éves szülinapján például úgy kedveskedtek a felhasználóknak, hogy 2 GB tárhelyet adtak ajándékba, majd közel egy évre rá – már 2006-ban járunk – elérhetővé vált a chatfunkció, április 12-én pedig megjelent a Google Calender. Májusban már 40 nyelven volt elérhető a szolgáltatás.

A 2007-es év is tartogatott újdonságokat a felhasználók számára: a Gmail lett a világ egyik legnagyobb email szolgáltatója, és októbertől elérhető vált az IMAP, amely lehetővé tette a Gmailre való migrációt más webmail szolgáltatásból. És ekkor következett be, egészen pontosan Valentin-napon a fordulat: bárki szabadon regisztrálhatott.

2008-ban is több újdonsággal rukkoltak elő, melyek közül az egyik legjelentősebb, hogy megjelent az első Android alkalmazás (október 22). Egy hónapra rá pedig a videochat funkció is elérhetővé vált. És elérkeztünk 2009-hez, amikor is a Gmail véglegesen ledobta magáról Beta státuszát.

 

Gmail+videochat
 

Gmail videochat

 

Új külső

2011-ben végre megújult a dizájn, és lehetővé vált a kétlépésű hitelesítés is. Majd év végén megjelent az első applikáció iOS-re. Tavaly pedig már 425 aktív user használta a szolgáltatást, és akár 10 emberrel is videochatelhettünk ingyen. Ekkor már 57 nyelven volt elérhető világszerte, 10 GB-ra bővült a tárhely, valamint ugyanekkora méretű fáj küldése is lehetővé vált a Google Drive integrálásával.

Idén pedig elérkeztünk a 9. évhez. Boldog Szülinapot Gmail!

 

Forrás: Techspot.com

Kulcsszavak: Google, szülinap, Gmail
Vissza