Úton van a Butterfly sorozat következő tagja

Farkas Norman - 2013. március 28.

Úgy tűnik, a HTC a One mellett egy másik felsőkategóriás okostelefont is útjára indít ebben az évben. A termetesebb jövevény „személyében” a Butterfly sorozat legújabb tagját tisztelhetjük majd.

A HTC 2012 októberében dobta piacra Japánban első Full HD kijelzővel szerelt okostelefonját, a J Butterfly-t. A készülék – nevéből elhagyva a „J” betűt – később egyéb régiókban is eléretővé vált, illetve készült belőle egy kifejezetten az amerikai Verizon Wireless szolgáltatónak szánt kiadás, amit Droid DNA néven ismert meg a nagyközönség.

Ha hihetünk a legfrissebb pletykáknak, akkor a HTC Butterfly sorozata hamarosan új taggal bővül, tehát a vállalat nem küldte szabadságra a fejlesztőit a One megalkotása után, hanem portfóliója bővítésén dolgozik. Az új Butterfly modellről egyelőre sajnos nincs túl sok infónk, csupán annyit tudunk, hogy 5 hüvelykes megjelenítővel érkezik.

Bizonyára azok az okostelefon-tablet hibrid rajongók örülnek a legjobban az új pillangó hírének, akik szeretik a HTC mobiljait, s egy kicsit nagyobb kütyüre vágynak, mint a 4,7 colos kijelzővel megáldott One.

HTC Butterfly

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza