Vezérlés a hátlapról – Az Apple után a Google is rápörgött

Farkas Norman - 2013. március 11.

Nyilvánosságra került a Google egyik szabadalmi beadványa, mely szerint a keresőóriás vezérlőfunkciókkal szeretné felvértezni a készülékek hátlapját. Az ötlet jó, de korántsem nevezhető újnak, hiszen az Apple-nek már hét éve eszébe jutott.

Napvilágot látott egy szabadalmi beadvány, mely arról tanúskodik, hogy a Google érintőpanelekkel szeretné felszerelni a készülékek hátlapját azzal a céllal, hogy a felhasználók az érintőképernyő megérintése nélkül is elvégezhessenek bizonyos alapvető vezérlőműveleteket, mint például a hangerőszabályzás, az e-könyv olvasóban való lapozás, vagy a görgetés a nagyobb terjedelmű weboldalak böngészése közben. Az ötlet izgalmas és jelentős praktikumot hordoz, ugyanakkor a nagyobb kijelzővel ellátott okostelefonokban felesleges lehet az alkalmazása, hiszen esetükben a megjelenítő elegendő felületet biztosít a kényelmes használathoz. Persze ez nem jelenti azt, hogy sosem adódhatnak olyan helyzetek, amikor kapóra jöhet, hogy a hátlapjáról is vezérelhetjük a tepsi méretű mobilunkat. Maszatos kézzel például biztos, hogy szívesebben érintjük meg a hátlapot, mint a kijelzőt.

 

 

A Google nem az első, akinek eszébe jutott, hogy ily módon kiaknázza a készülékek hátoldalát, az Apple ugyanis már 2006-ban szabadalmaztatott egy hasonló megoldást, melyet egyébként még egyetlen kütyüjében sem alkalmazott. Kíváncsian várjuk, hogy Tim Cook cége vajon felkapja-e a fejét a Google lépésére, s igyekszik-e elsőként megvalósítani az ötletet.

Neked tetszene, ha a hátlap tapicskolásával is irányíthatnád az okostelefonodat, táblagépedet, vagy akár notebookodat?

 

[Forrás: IntoMobile]

Kulcsszavak: szabadalom, Apple, Google
Vissza