Vízálló Fujitsu táblagép Windows 8 platformon

Czipperer Dia - 2013. február 28.

Lehet, hogy a Sony mostani bejelentésével megelőzi a Panasonicot, aki már korábban beszélt vízálló, Windows 8-as táblagép tervéről. Az Arrows Tab Q582/F névre keresztelt Fujitsut ezen a héten jelentették be, és már márciusban debütálhat.

A Panasonic az év végére tervezi vízálló, Windows 8-as táblagépét, a Fujitsu pedig eheti bejelentésével akár korábban is rajtolhat magas víz- és porálló készülékével. Bár a Panasonic pontos időpontot nem adott meg, az Arrows Tab Q582/F már márciusban piacra kerülhet Japánban.  Lássuk be, ehhez eléggé bele kellene húznia a Panasonicnak, hogy ő legyen a befutó.

A 10,1 hüvelykes masinát akár 1,5 méteres vízben is megmártóztathatjuk, és akár 30 percig is bírja a strapát – köszönhetően a IPX5 és IPX8 vízálló funkciónak. Vastagságával vagy inkább stílszerűen vékonyságával (9,9mm) a világ legkarcsúbb vízálló, Windows 8-as táblagépe lehet.

A masinát egy Atom Z2760 processzor hajtja, valamint 2GB RAM-mal és 64GB SSD-vel rendelkezik. Egész jó üzemidőt tudhat magáénak, körülbelül 10 órát (becslések szerint 10,3 órát).  Egyelőre más országokról nincs információ, bár tekintve az adottságokat, elképzelhető, hogy hamarosan szélesebb körben is elérhetővé válik.

 

Forrás: Fujitsu.com, Neowin.net

Vissza