Piacon a Samsung ATIV S

Farkas Norman - 2012. december 11.

Az osztrák T-Mobile kínálatában már tegnap óta megtalálható a Samsung Windows Phone 8 rendszerű csúcsmodellje, ami felettébb meglepő, hiszen az utóbbi időben sorban érkeztek a hírek, melyek szerint 2013 elejére csúszik a készülék piaci premierje.

A Nokia és a HTC Windows Phone 8 rendszer köré épülő kütyüi már egy ideje landoltak a piacon, ám a Samsung felé elkötelezett felhasználók bánatára az ATIV S-ről az a hír járta be a világot, hogy megjelenése 2013 elejére csúszik.

Nos, jó hírünk van a rajongók számára, ugyanis a készülék 16GB háttértárral szerelt verziója hirtelen megjelent szomszédunkban, egész pontosan az osztrák T-Mobile-nál, ahonnan konstrukciótól függően akár ingyen is elvihető. A szolgáltató megerősítette, hogy Európában elsőként nála vált elérhetővé a telefon, de annak nemzetközi piaci premierjével kapcsolatban nem nyilatkozott.

A készülék csúszásáról szóló pletykák tehát nem voltak igazak, bár az továbbra is rejtély, hogy mely országokba mikor érkezik meg a várva várt csúcsmobil. A WPCentral egyik olvasója szerint egyébként az ATIV S hét napon belül felkerül a svéd Telia szolgáltató palettájára is, tehát úgy néz ki, hogy lassan de biztosan egyre több helyen üti fel a fejét a mobil.

 

 

 

 

[Forrás: T-Mobile Austria, Der Standard]

Vissza