Sony a minőségi magyar zene szolgálatában

Kütyü Magazin - 2012. október 30.

Novembertől népszerű magyar előadók – Baricz Gergő, Kálloy Molnár Péter és a Leander Rising együttes – dalaival kerülnek a boltokba a Sony zenelejátszói. Az összesen 52 szám minden 2012-es MP3 és MP4 Walkmanen megtalálható lesz, közülük 6 pedig kizárólag erre a megjelenésre készült.

Hosszú távú együttműködés és termékfejlesztés keretében a Sony Music Entertainment Magyarország által gondozott előadók dalai kerülnek mostantól a Sony hazánkban kapható legújabb zenelejátszóira. A cél nem csupán a termékek népszerűsítése, a Sony a fiatal magyar tehetségeket támogatja azzal, hogy olyan előadók szerzeményei közül választ, akik maguk írják a dalaikat.

„A Sony Walkman kampánya közel félmillió zeneszámot juttat el a vásárlókhoz, ráadásul olyan kompozíciókat, hangfelvételeket, melyek itt lesznek először elérhetőek a nagyközönség számára” – emelte ki Szarka József, a Sony Music ügyvezetője az együttműködést bejelentő sajtótájékoztatón, aki hozzátette, hogy sikerült egy olyan jól kommunikálható és legfőképpen esztétikailag magas színvonalú produkciót létrehozni, amely a szerzőknek, előadóknak újabb lehetőséget teremt az alkotásra.
 
A Leander Rising angol nyelvű albuma idáig csak az USA-ban volt hozzáférhető, és Európában is csak november második felében lát napvilágot. Baricz Gergő bemutatkozó albuma is itt lesz először hallható, és Kálloy Molnár Péter harmadik nagylemeze is ezeken a készülékeken debütál.
 
„A zenei alkotások teljes értékűen csak kiváló minőségű lejátszó eszközökön élvezhetőek” – hangsúlyozta Rab Sándor, a Sony Magyarországi Fióktelepének vezetője, aki kiemelte, hogy a közeljövőben várhatóan további magyar előadók is felkerülnek a Sony Walkmanekre.
 
Baricz Gergő, Kálloy Molnár Péter és a Leander Rising együttes összesen 52 zeneszáma novembertől jövő év tavaszáig lesz megtalálható a 2012-es Walkmaneken. A válogatás különlegessége, hogy 6 szám kizárólag ennek az együttműködésnek köszönhető, ugyanis ezekben az énekesek egymás jól ismert dalainak feldolgozását is megjelentetik.
 
Aki szeretné megismerni az exkluzív dalokat, vagy további információkat megtudni az énekesekről, a www.sony.hu/zene-szerelmesei oldalon november 12-től megteheti. A Sony Centerekben, a Media Marktban, az Euronicsben, az Extreme Digitalnál, valamint az Auchan és a Tesco áruházakban kapható Walkmanek figyelemfelkeltő csomagolása jelzi majd az extra tartalmat.
 
Az akció minden kapható 2012-es Sony Walkman MP3 és MP4 lejátszóra kiterjed, a sportolásra kifejlesztett, cseppálló NWZ-262 típusú MP3 lejátszótól, a 16 gigabájtos, Android operációs rendszerrel felszerelt, internetképes NWZ-F805 modellig.
 
Sony NWZ-F805 Walkman
Vissza