Az Apple letért a jobs-i útról

forrás Prim Online - 2012. október 8.

Egyértelmű, hogy az Apple a fejlesztők számára rendezett világkonferencián (WWDC) akart kirukkolni (Siri nevű) térképes kereső programjával, amely a Google termékével volt hivatva egy az egyben felvenni a versenyt – mondta Peter BoKiaer, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank szakértője. A kezdeményezésből azonban az igazat megvallva hatalmas bukta kerekedett.

A térképes szoftver, mint alapkő
Az Apple azzal a szándékkal jött elő saját térképes alkalmazással, hogy a felhasználókra vonatkozó információs láncot teljes egészében kézben tarthassa, majd mindezt kereső és jóváhagyó funkciókkal egészítse ki. Ezzel hatalmas pénzt lehet szakítani, és a két vállalatóriás is ezért viaskodik egymással, ám úgy tűnik, az ütközetben az Apple súlyos vereséget szenvedett.

Lehet, hogy a kudarc azt is jelzi, hogy Tim Cook irányítása alatt az Apple vezetése letért, sőt messzire sodródott a Steve Jobs által hosszú távra elképzelt pályáról, és egy teljesen más, nyilvánvalóan elhibázott úton hanyatt-homlok igyekszik gyors sikereket beseperni. Túlságosan is optimista vállalkozás volt arra számítani, hogy elsőrendű termék kerekedik ebből a rövid idő alatt bevezetett saját térképes funkcióból. Ez a fejvesztett sietség szöges ellentéte annak, ahogy az Apple-nél a dolgok történni szoktak. Az Apple-t eddig olyan cégként ismertük, amely csak következetesen végiggondolt ötletekkel, konstrukciókkal és kibocsátásokkal áll elő.

Gyors siker slendriánság árán
Az Apple a dolog könnyebb végét megragadva a legolcsóbb és valószínűleg a leggyorsabb módszerrel hozta létre 3D térképes alkalmazását, amellyel az egyik legnagyobb gond az, hogy a program hibát hibára halmozva automatikusan számolja az épületek magasságát és sok minden egyebet.

A térképszakmában köztudott, hogy sikeres alkalmazást csak hatalmas mennyiségű manuális erőfeszítéssel lehet elkészíteni, és a kibocsátás előtt sok-sok időre van szükség az automatika hibáinak javításához. Mi volt tehát az Apple célja egy olyan alkalmazás kihozatalával, amellyel még egyértelműen nem készült el? Talán a Hybris, mert az Apple-nél biztos nem merült ki a felhasználói térképek készlete. Még legalább egy évig érvényben volt ugyanis a Google-lal a térképek szállítására kötött szerződés.

Talpraállás
Az Apple továbbra is a Google-nak ad tájékoztatást a felhasználók hollétéről, és az Androidon futó térképek az Apple iOS operációs rendszerhez képest még mindig versenyelőnyben vannak. Ráadásul az Apple a sebeit nyalogatva igyekszik összeszedni magát. De már megtörtént a baj, melynek mértékét Tim Cook vezérigazgató az ügyfelekhez címzett, bocsánatukért esdeklő nyílt levében vázolja fel.

Milyen tanulságot vonjon le a befektető?
Én személy szerint magasabb kockázati felárat kérnék, avagy azonos nyereség mellett alacsonyabb P/E szorzó szerint fizetnék, mert ami történt, ékes bizonyítéka annak, hogy az Apple új vezetése nincs Steve Jobs-szal egy súlycsoportban. Úgy tűnik, mintha az Apple a Steve Jobs megérzései szerint megalkotott terméksorozat utolsó darabjaiból is kifutott volna. A cég napi működését látszólag egyre inkább menedzserek és nem az Apple igazi mivoltát értő emberi lények befolyásolják, márpedig ez a jövőre nézve egyre nagyobb kockázatot jelent.
 

Kulcsszavak: Apple, iPhone, +céginfo
Vissza