Windows Phone 8: már október végén

Farkas Norman - 2012. október 5.

A Microsoft kiküldte a sajtómeghívókat a Windows Phone 8 premierjét jelző eseményre, mely meglepő módon nem novemberben, hanem októbernen lesz. Mindenképp előnyös, hogy a vártál korábban startol el az új platform, de ne feledjük, hogy még így is sok idő telik el az első WP8-alapú telefonok bejelentése és megjelenése között.

Az utóbbi időben az a hír járta, hogy a Windows Phone 8 megjelenése novemberre várható, ám a Microsoft erre most jól rácáfolt, ugyanis kiküldte a meghívókat az október 29-én megrendezésre kerülő sajtóeseményére, melyen az új rendszer premierjét ünnepli.

A Windows Phone 8 rengeteg újítást tartalmaz, melyek révén az eddig élesen elkülönülő platformok (PC, tablet, okostelefon) szinte eggyé válhatnak. A jelentős előrelépés sajnos nagy áldozattal járt, hiszen a Windows Phone 7 alapú kütyük nem kaphatnak Windows Phone 8-at, a az új kezdőképernyőt és néhány egyéb funkciót tartalmazó WP 7.8 frissítést követően sem számíthatnak további izgalmakra. Szerencsére a szoftveróriás tisztában van azzal, hogy mekkora hibát követett el, s ígérete szerint a WP8 mobilok számára hosszantartó terméktámogatást fog biztosítani. Apropó WP 8 mobilok: a rendszer első képviselői (Samsung Ativ S, Nokia Lumia 920, 820, HTC 8X, 8S) november elején landolnak a piacon.

Kíváncsi vagy arra, hogy mit tartogat nekünk a WP 8? A rendszer főbb újításairól ebben a cikkben olvashatsz.

 

 

[Forrás: Engadget]

 

Vissza