A Samsung reklámozására ítélték az Apple-t az alaptalan vádaskodás miatt

Kütyü Magazin - 2012. július 20.

Az Egyesült Királyságban bírósági döntés született az iPad vs. Galaxy Tab 10.1 ügyben, mely kimondja, hogy a Samsung táblagép nem az Apple masinájának másolata. Ez nem minden, ugyanis a Samsung jogtalan meghurcolása miatt az almás gyártónak közzé kell tennie brit újságokban és weboldalán is a fenti ítéletet.

A Bloomberg értesülései szerint végre lezárult az Egyesült Királyságban az Apple által indított per, melyben az amerikai gyártó a Galaxy Tab 10.1 táblagépet az iPad másolataként állította be. Az ítéletet Collins Birss bíró hozta meg az ügyben, s úgy rendelkezett, hogy a Galaxy Tab nem iPad másolat, továbbá a Samsung nevén ejtett csorba kiköszörülése érdekében az Apple köteles fél évig megjelentetni ezt a tényt a brit magazinokban és újságokban, illetve honlapján is.

Természetesen az Apple fellebbezhet a bírói döntéssel szemben és valószínűleg fog is, hiszen igen kínos lenne számára a Samsung reklámozása.

A Samsung alapvetően örülhet, hiszen a javára dőlt el a per, ugyanakkor egy kicsit ciki lehet számára, hogy a bíró részben azzal érvelt döntése mellett, hogy a dél-koreai táblagép "messze nem olyan kúl", mint az Apple terméke.

 

Vissza