Ingyenesen használható a VCC Live felhőalapú ügyfélszolgálati szoftvere

Kütyü Magazin - 2020. április 7.

A koronavírus által kialakult krízishelyzet hatására a bejövő hívásokat fogadó szervezetek sorra zárják be telephelyeiket, így ügyfélszolgálati munkatársaik nem tudják ellátni azt a feladatot, amire most a legnagyobb szükség van – a lakosság megfelelő informálását és támogatását. 

A kialakult járványhelyzetben számos közhasznú szervezet működése került veszélybe, azonban egyre több cég ajánlja fel segítségét a vírus elleni küzdelemben. „Cégünk egyik legfontosabb alapelve a segítségnyújtás, így nem is volt kérdés számunkra, hogy ebben a nehéz helyzetben nekünk is cselekednünk kell. Büszkén jelentjük be, hogy elindítottunk a ’Love to Help’ kezdeményezésünket, aminek a keretein belül díjmentesen ajánljuk fel felhőalapú contact center szoftverünk használatát minden olyan magyar szervezet számára, ami a lakosság telefonos informálásában és támogatásában vesz részt.” - nyilatkozta Málhai Péter, a VCC Live ügyfélkapcsolati igazgatója. 

A technológiának, és a cég sok éves tapasztalatának köszönhetően, a szervezetek akár napok alatt igénybe tudják venni a VCC Live szolgáltatásait. Jelenleg két szervezetnél, a Pécsi Tudományegyetemnél és a járványkórházzá átalakult Budai Egészségközpontnál is folyamatban van a szoftver bevezetése.

Mindkét szervezet számára különösen fontos, hogy munkájukat továbbra is zökkenőmentesen folytathassák. A Budai Egészségközpont call center csapata a fertőzöttek hozzátartozóinak tájékoztatásában segít, ezért elengedhetetlen számukra, hogy minél hamarabb át tudjanak állni távmunkára és a tájékoztatást otthonról biztonságosan és zavartalanul tudják folytatni. A Pécsi Tudományegyetem önkéntes végzős hallgatói pedig a VCC Live szoftver segítségével fognak szakmai információt nyújtani vakcina kutatásról az érdeklődőknek. 

“Különösen büszkék vagyunk rá, hogy többek között segíthetjük az óriási eredményt elérő Pécsi Tudományegyetem kutatócsapatának munkáját. Habár nemzetközi szolgáltatók vagyunk, nap mint nap szembesülünk vele milyen nehézségeket okoz a rendkívüli állapot az országon belül is, számos ügyfelünk dolgozik az egészségügyben, turizmusban, médiában és egyéb súlyosan érintett szektorokban. Fontosnak tartjuk, hogy megoldásunkkal minél több magyar szervezetet ki tudjunk segíteni ebben a nehéz helyzetben.” - tette hozzá Málhai Péter. 

Amennyiben az Ön szervezete szeretné igénybe venni a VCC Live szoftverét, vegye fel a céggel a kapcsolatot a lovetohelp@vcc.live email címen.

Vissza