Moduláris modell az okosórák sorában – BLOCKS

Czipperer Dia - 2015. november 24.

A Kickstarteren kampányol a BLOCKS névre keresztelt moduláris okosóra. Az eszközhöz különféle extra modulok csatlakoztathatók, csuklómérettől függően különböző számban.

Elindította Kickstarter kampányát a Blocks névre keresztelt moduláris okosóra, melyről tavaly októberben hallhattunk először. A karóra két részből tevődik össze. Az egyik AZ óra „arca”, vagyis a számlap, ezt Core-nak nevezték el (mag), amely önmagában is egy teljes funkciónalitású eszköz.

Az eszköz képes megjeleníteni a telefon értesítéseit, nyomon követi az illető aktivitását, hangvezérlésű, színes érintő kijelzővel rendelkezik, valamint egy 1,5 napot bíró aksival szerelték fel. Ezen felül pedig Bluetooth is Wifi támogatás is jár hozzá.

A karóra szíját pedig különféle modulok alkotják. Mindegyik más-más funkciót tölt be, és a LEGO kialakításnak köszönhetően különféle modulokhoz lehet kapcsolódni attól függően, milyen funkciót szeretnénk.

Ahhoz, hogy egy adott modulhoz csatlakozzunk, nem kell újraindítani az eszközt. Ha például kevés a szulfa, egyszerűen kapcsoljunk rá egy aksimodult, és a problémát meg is oldottuk. A jelenleg elérhető elemek között az akkumulátor mellett megtaláljuk a GPS, az NFC és a pulzusmérő kiegészítőket is.


Ha majd lezárul a Kickstarter kampány, a vállalat további modulokkal is bővíti majd portfólióját. Már el is kezdték a tervezést, és több partnerrel is együtt dolgoznak annak érdekében, hogy SIM modul, ujjelnyomat-olvasó, LED világítás és egy programozható gomb is rendelkezésre álljon.

A karórán futó nyílt operációs rendszer a legfrissebb Android verzióra épül. Ez azt jelenti, hogy más vállalatok és akár magánemberek is is fejleszthetnek modulokat hozzá.

 

Az animációhoz kattints a képre

A BLOCKS piros, fekete és fehér színekben lesz kapható, az anyagát tekintve pedig magas minőségű polikarbonát borítást kapott. A karóra továbbá vízálló, egészen 1 méter mélységig.


Azt azért érdemes még megemlíteni, hogy azok, akik vékony csuklóval rendelkeznek, nagyjából 3-4 extra modult csatlakoztathatnak az órához. A vállalat ennek kiküszöbölésée tervezi, hogy a jövőben kisebb modulokat készít majd az eszközhöz.

A BLOCKS már előrendelhető 330 dolláros alapáron, amely négy modult tartalmaz. Minden további extra modul 35 dollárba kerül. A szállítás várható ideje pedig nem a közeljövőben lesz, csupán csak 2016 júniusára várható.
 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza