Nyolcmagos verzióban érkezhet a Snapdragon 820

Czipperer Dia - 2015. november 18.

A Digitimes beszámolója szerint nyolcmagos kiadásban is érkezhet a Snapdragon 820-as lapka. Ha minden igaz, a jövő év elején mutatják be az új változatot.

A lapka jelenleg négymagos kivitelben létezik, melynek négy darab Kyro magja közül kettő 2,2 GHz-es órajelen, kettő pedig 1,6-1,7 GHz-es órajelen pörög. Már ez jelentős előrelépést jelent elődjéhez képest, ugyanis a Snapdragon 810-as lapkához viszonyítja már most is 30%-kal energiatakarékosabb megoldással van dolgunk. A magok nagyobb száma pedig még erősebb processzort kínálhet majd a gyártóknak.

Több mobilgyártó is tervezi, hogy a 2016-os androidos mobilokba már nyolcmagos processzort épít. A Samsung, a Huawei, a ZTE, a Sony és az LG tervei között is szerepel ez, akik, ha valóban érkezik a nyolcmagos kivitelű Snapdragon 820, e lapka mellett tehetik le voksukat.

Hivatalos bejelentést még nem tett a vállalat, így egyelőre mindez csak feltételezés, az azonban feltételezhető, hogyha lesz is ilyen változat, az szintén a big.LITTLE architektúrára épülő megoldás lesz.

 

 

Forrás: Phonearena.com

Vissza