A vártnál jobb negyedévet zárt a Nokia

MTI Sajtóadatbank - 2015. november 2.

A Nokia még mindig jelentős helyet foglal el a távközlési eszközgyártók sorában. A kínai eladások felfutása miatt a vártnál jobb negyedévet zárt a finn vállalat.

A világ harmadik legnagyobb távközlési eszközgyártója, a Nokia a szeptember végéig tartó harmadik negyedévben 391 millió eurós üzemi eredményt ért el a bevétel 95 százalékáért felelős hálózati üzletágban, ami az értékesítési árbevétel 13,6 százalékának felel meg. A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők ennél lényegesen kisebb, 297 millió eurós üzemi eredményt vártak, bevételarányosan 10,2 százalékosat.

A Nokia árbevétele 3,03 milliárd euró volt a harmadik negyedévben, ami két százalékponttal marad alatta az egy évvel korábbinak. A kisebb bevétel oka az észak-amerikai és európai eladások lassulása.

Annak ellenére, hogy az értékesítési árbevétel csökkent, a távközlési hálózati üzletág kiemelkedő nyereségességet ért el, különösen Kínában - mondta egy elemző. Kínában 27 százalékkal nőttek az eladások a szélessávú és a globális hálózati szolgáltatások területén is.

A finn vállalat egyúttal bejelentette, hogy 4 milliárd eurót juttat vissza a részvényeseknek osztalékfizetés és részvény-visszavásárlás formájában a következő években.
 

Rajeev Suri, a Nokia finn mobiltelefon-gyártó társaság új elnök-vezérigazgatója (MTI/AP/Lehtikuva/Heikki Saukkomaa)


A Nokia októberben megkapta a hatósági jóváhagyást a francia Alcatel-Lucent 15,6 milliárd eurós felvásárlására is. A Nokia tavaly értékesítette mobiltelefon üzletágát a Microsoftnak, idén augusztusban pedig navigációs részlegét három német autógyártónak. A finn vállalat részvényárfolyama 9 százalékkal ugrott meg csütörtökön a helsinki tőzsdén a bejelentés után.

 

Kulcsszavak: +céginfo, Nokia
Vissza