A dolgok internete a CES-en

Kütyü Magazin - 2015. október 13.

A jövő évi CES (Consumer Electronic Show) 0. napját Brian Krzanich, az Intel ügyveztője indítja majd. A CES 2016, a fogyasztói technológiában tevékenykedő vállalkozások nemzetközi találkozóhelye, január 6. és 9. között várja látogatóit Las Vegasban 

Brian Krzanich vitaindító előadása nyitja meg a jövő évi CES-t. Tavaly Kraznich megosztotta elképzeléseit arról, milyen irányokat vesz majd a számítástechnika fejlődése a következő 20 évben. Az Intel vezetője idén azokra az új irányokra fókuszál, melyek a technológia határainak elmosódásával formálják világunkat, kitérve a változásoknak köszönhető eddigi tapasztalatokra is. 

Gary Shapiro CEA elnöke örül annak, hogy idén is a CES színpadán üdvözölhetik Brian Krzanich ügyvezetőt. Az olyan Intel innovációk, mint az erős táblagépek, a hordható elektronika, a PC-k, az okos autók, az okos otthonok és a világhálóra kapcsolódó készülékek, a felhőszolgáltatások mind-mind az ébredező Dolgok Internetének (IoT) alapjául szolgálnak.

Az inspiráló 2014-es és 2015-ös előadások után újra felkérték az Intel vezetőjét, hogy ossza meg a hallgatósággal elképzeléseit arról, hogyan formálhatja az Intel a jövőnket. A fogyasztói elektronika jövő évi legnagyobb rendezvényén az IoT lesz a fő csapásirány.
 


Hazánkból eddig a CES-en már több alkalommal bemutatkozott, budapesti székhelyű GPS Tuner szoftverfejlesztő vállalat regisztrált. A cég termékeit a  számítógépes kiegészítők, fitnesz- és sportkiegészítők, egyéb fogyasztói és hordható technológiák kategóriákban regisztrálta a kiállításra. 

 

Kép: ce.org
 
Kulcsszavak: CES, IoT, Intel, CES 2016
Vissza