Tíz éve hazánkban a Huawei

MTI Sajtóadatbank - 2015. május 25.

Magyarországi jelenlétének tíz éves évfordulóját ünnepelte Budapesten a kínai Huawei. Akkor még csupán néhány alkalmazottal kezdték a munkát.

A Huawei eddig már 200 millió eurót, mintegy 65 milliárd forintot fordított magyarországi beruházásokra, és ezzel hazánkban a második legnagyobb kínai befektetőnek számít. A vállalat tíz éve van jelen hazánkban, és ügyfelei között tudhatja az ország valamennyi nagy távközlési szolgáltatóját.

A tíz évvel ezelőtt mindössze négy alkalmazottal kezdő vállalat ma már közvetve több mint 2500 munkavállalót foglalkoztat és közel 600 beszállítóval áll kapcsolatban. A Huawei egyike az 500 legnagyobb magyarországi adófizetőnek. A vállalat egy évtizedes magyarországi történetének a tavalyi volt az eddigi legeredményesebb éve: forgalma a nem auditált előzetes adatok szerint 18 százalékkal 36-38 milliárd forintra emelkedett. 

A Magyarországon 2009-ben létrehozott Európai Ellátó- és Logisztika Központ (ESC) a Huawei legnagyobb anyaországon kívüli ellátó központjává vált. Itt gyártják és innen szállítják ki Európába, Észak-Afrikába, Oroszországba és a Közel-Kelet országaiba a Huawei portfóliójában szereplő valamennyi terméket az okostelefonok kivételével. A magyar leányvállalat látja el emellett az európai kontinens visszáru kezelési, alkatrész-ellátási és a javítási feladatait is. 

A Huawei aktív gazdasági tevékenységén túl jelentős szerepet vállalt magára a hazai felsőoktatás támogatásában is: öt évvel ezelőtt hirdette meg először ösztöndíj programját, amely keretében 75 fiatal magyar szakember továbbképzését támogatta mintegy 200 millió forint értékben. Magyarországon kezdte meg működését a Huawei internet alapú televíziózás technológiai megoldásainak fejlesztésével foglalkozó nemzetközi innovációs központja is 2014-ben. 

Cseng Veifeng, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója elmondta, hogy a Huawei cégfilozófiája szerint a mai világban a digitális összeköttetést már nem kiváltságnak, hanem alapvető szükségletnek kell tekinteni. Az információs és a kommunikációs technológia hasznát ugyanis az alapján szabad csak mérni, hogy hány ember javát szolgálja. Kifejtette, hogy egy jobban összekapcsolt világban az emberek számára hozzáférhető sokszoros információ és tudás a lehetőségeiket is megsokszorozza.
 


Kijelentette: a Huawei elkötelezte magát az eddiginél hatékonyabb, integráltabb információs ellátási rendszer kifejlesztése mellett egy jobban összekapcsolt világ (Better Connected World) létrehozása érdekében. A világ visszafordíthatatlanul az információs társadalom kialakítása felé halad, és küldetésüknek tekintik, hogy részt vállaljanak a jobban összekapcsolt világ magyarországi bevezetésében.

 

 

Vissza