Bőr hátlappal és ütős felszereltséggel debütált az LG G4

Czipperer Dia - 2015. április 29.

Az LG végre leleplezte sokat emlegetett zászlóshajó mobilját, a G4-et. A modell bemutatója során a dizájnra, a kijelzőre és a kamerára helyezték a hangsúlyt.

Az LG hivatalos sajtóeseményén debütált az új G4 csúcsmobil. A dél-koreai vállalat Londonban és New Yorkban párhuzamosan tartotta a bemutatót.

Dizájn, kijelző, felszereltség

Az LG előadásában három kulcstényezőre fókuszált: a telefon kialakítására, kijelzőjére és kamerájára. A bőr hátlapot kapott modell egészen egyedi dizájnnal büszkélkedhet, ugyanakkor műanyag borítással is elérhető lesz a telefon, aki a hagyományosabb kialakítás híve.


Az előzetes híreknek megfelelően a készülék 5,5 hüvelykes QHD megjelenítőt kapott. A vállalat a Quantum LCD panel mellett döntött, amely kiemelkedő színpontosságot garantál. Az LG szerint az új kijelző 20%-kal szélesebb színválasztékot, 25%-kal jobb fényerőt és 50%-kal nagyobb kontrasztot kínál a G3-hoz képest.

A zászlóshajó meghajtásáról egy Qualcomm Snapdragon 808-as processzor gondoskodik, vagyis végül az LG is ejtette a Snapdragon 810-et. A hatmagos 64 bites proci egy kétmagos Cortex-A57 és egy négymagos Cortex-A53 komponensből tevődik össze. A vállalat állítása szerint  szorosan együtt dolgoztak a Qualcommal a lapka tervezése során, és ennek eredményeként sikerült jobb teljesítményt elérniük, mint a Samsungnak saját Exynos 7420-as processzoránál.
 


A
149,8 x 76,2 x 6,3 - 9,8 milliméteres, 155 grammos készülék fedélzetén a legfrissebb, Adroid 5.1 Lollipop rendszer teljesít szolgálatot a vállalat legújabb UX 4.0 felhasználói felületével karöltve. Itt sok minden továbbfejlődött, többek között a naptáralkalmazás, a Smart Notice is. Ezen felül megtalálható a mirrorLink funkció, amely kapcsolódik az autókba épített rendszerekhez, valamint a Smart Bullatin is, amellyel a különféle appok értesítései és gyors elérhetősége válik lehetővé.

A készülék 3 gigabájt LPDDR3 RAM-ot kapott, belső tárhelye pedig 32 gigabájtra rúg. Ez utóbbi azonban microSD-vel tovább növelhető.

Kamera

A kamerával kapcsolatos találgatások szintén beigazolódtak. A telefon 16 megapixeles (f1.8) főkamerával és három tengelyű optikai képstabilizátorral érkezik. Emlékeztetőül: az LG G3-nál ez csak két tengelyes volt. A lézeres autófókusz, amely szintén a modell kiváltsága, pedig akár 0,276 másodperc alatt képes felismerni a kamera és az adott tárgy közötti távolságot.

A telefon kameraalkalmazása számos funkciót kínál, többek között ISO beállítást, élő histogramokat és kézi záridőt, valamint RAW képek rögzítésére is alkalmas. A mobillal 104 megapixeles panorámaképeket is készíthetünk, mely jócskán túlszárnyalja a Galaxy S6-ot, ahol maximum 60 megapixeles fotókat lehet lőni panoráma módban.

Új funkció a Quick Shot is, amelya hangerő gomb hosszú megnyomása után jön elő. Ennek révén nagyon gyorsan, akár 0,6 másodperc alatt lehet fotót készíteni, anélkül, hogy ehhez fel kellene oldani a telefont.

Érdemes még megemlíteni a Color Spektrum újdonságot is, amely az infra fénysugarakat is tudja rögzíteni. Ezáltal jobb fehéregyensúlyt garantál a mobil.

A készülék előlapi fényleső szintén igazolja az előzetes feltevéseket, ugyanis a G4 8 megapixeles kiegészítő kamerát kapott. Mindkét kamera alkalmas arra, hogy 2160 pixel felbontású videókat rögzítsünk vele.

Az LG G4 vezeték nélküli töltés támogatással is rendelkezik, azonban ennek használatához szükséges, hogy hitelesített hátsó borítás legyen a mobilon. A készülék akkumulátora egyébként 3000 mAh-es, azt lehet akár vezeték nélkül is turbózni, illetve cserélhető is az aksi, melyet akár a felhasználók maguk is könnyedén megtehetnek.

Elérhetőség

A G4 első körben az anyaországban, Dél-Koreában lesz elérhető, a világpiaci bevezetésre egyelőre még várni kell, ahogy arra is, hogy kideRüljön, milyen árcédulát társított a mobilhoz az LG. Amit már most biztosan tudni lehet, hogy a G4 felhasználók a Dropbox jóvoltából két évig 100 gigabájt tárhellyel gazdagodnak.

 


Forrás: GSMArena.com, CNET.com

 

A vállalat hivatalos sajtóközleményét a következő oldalon olvashatjátok.

Vissza