Európában is hódíthat a VAIO mobilja

Farkas Norman - 2015. március 11.

Friss hírek szerint a VAIO hamarosan debütáló középkategóriás okostelefonja nemcsak Ázsiában, hanem Európában is kapható lesz majd.

Mint tudjuk, március 12-én mutatkozik be a Sonyból kivált, immár önálló brandként működő VAIO első okostelefonja, amely Android alapokra épül és hardverét tekintve a középmezőnybe sorolandó.

A görög Techblog.gr forrásai szerint a jövevény nemcsak Ázsiában lesz elérhető, hanem a Vén Kontinensen is megkezdheti hódítását, azaz ha nálunk nem is, de tőlünk nem messze hozzá lehet majd jutni.

Bát hivatalos bemutatója igen közel van, még egyetlen élő-, vagy sajtófotó sem került napvilágra a telefonról, csak a dobozát sikerült lencsevégre kapni. A mobil dizájnjára kíváncsi rajongók egyelőre csak az alábbi látványtervre támaszkodhatnak, ami egy Sony Xperia Z3 formáját veszi alapul.

 

 

Ami a VAIO okostelefon tudását illeti, nem számíthatunk előremutató megoldásokra és csúcs hadverre; a feltételezhetően Android 5.0 Lollipop rendszert futtató készülék az eddigi infók szerint 64 bites Snapdragon 410 processzorral, 2GB RAM-mal, 16GB belső tárhellyel, 5 hüvelykes 720p HD felbontású kijelzővel, valamint 13 megapixeles hátlapi és 5 megapixeles előlapi kamerával érkezik, vagyis a középkategóriát fogja képviselni.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Kulcsszavak: Európa, Vaio, okostelefon
Vissza