Valami naggyal készül szerdára a Jolla

Farkas Norman - 2014. november 17.

A volt Nokia fejlesztők által alapított Jolla hivatalos Twitter csatornáján és weboldalán is azt hirdeti, hogy valami nagy és ütős dolog leleplezésére számíthatunk november 19-én, szerdán. Vajon egy új okostelefonnal, esetleg phablettel, vagy táblagéppel bővül a Sailfish OS rendszerű kütyük köre?

A Jolla nem éppen a legismertebb szereplő a mobilpiacon, de mivel a Nokia egykori fejélesztői hozták létre, sokan felfigyeltek rá. A cég a Nokia és az Intel közös munkájából létrejött MeeGo rendszer, illetve a köré épülő készülékek mellett kötelezte el magát, de eddig csak egyetlen okostelefont dobott piacra, ami a platform továbbfejlesztett változatát, a Sailfish OS-t futtatja.

Úgy tűnik, hamarosan bővül az amúgy elég gyér kínálat, ugyanis a Jolla hivatalos weboldalán és Twitter csatornáján is beharangozta, hogy november 19-én, szerdán valami NAGY dolog leleplezésére számíthat a nagyközönség. Egyelőre rejtély, hogy mivel készül a cég, de az alábbi kedvcsináló fotó alapján – amin feltűnik egy készülék sarka – egy új eszközről lehet szó, ami a „nagy” jelző sugalmazása szerint nem a második Sailfish OS alapú okostelefon lesz, hanem a platform első óriásmobilja (phablet), vagy táblagépe.

 

 

Sajnos a beharangozó és kedvcsináló képeken kívül semmire nem támaszkodhatunk a jövevénnyel kapcsolatban – bármi is legyen az pontosan –, de hamarosan minden kiderül, hiszen már csak kettőt kell alduni szerdáig.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza