Ezernél is több app érhető el a Gear okosórákra

Czipperer Dia - 2014. augusztus 27.

A Samsung számolt be arról, hogy már ezer fölött jár a Gear okosóra családra elérhető alkalmazások száma. Ezzel a számmal a nagy rivális Pebble nyomdokaiba lépett a vállalat.

A Samsung okosóra családja egyre csak bővül, számuk már ötnél jár – a Gear Fit és az Android Wear alapú modellekkel együtt. A legfrissebb pletykák pedig arról tanúskodnak, hogy ez még tovább gyarapodhat. A Sam Mobile szerint a dél-koreai techóriás máris új projekten dolgozik, méghozzá nem is akármilyen dizájnnal. A portál információ alapján az LG és a Motorola megoldásaira válaszul egy körszámlapos karóra készül a gyártó műhelyében. Nos, ez még egyelőre a jövő zenéje, de a népes család már így is számos alkalmazással büszkélkedhet.

A Samsung elmondása szerint immáron több mint ezer applikáció tölthető le az órákra. Ez a szám nem csak önmagában szép, hanem a vetélytársakhoz viszonyítva sem utolsó. A Pebble idén februárban indította el alkalmazásboltját, melyben Android és iOS applikációk egyaránt helyet kaptak. Már az induláskor több mint ezer program volt elérhető hat különböző kategóriában.

Ez a szép szám azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden app hasznos is lenne, és azt is érdemes megemlíteni, hogy nem minden alkalmazás támogatja mindhárom Gear óra modellt.

 

Forrás: TheNextWeb.com, Sammobile.com; Kép: techview.co

Vissza