Oxigént termel egy mesterséges levél [Videó]

forrás: Prím Online - 2014. augusztus 1.

Egy londoni diák találmánya az a mesterséges levél, amely víz és fény segítségével szén-dioxidból oxigént termel. Julian Melchiorri a Tufts Egyetem kutatóival közösen fejlesztette ki a Silf Leafet, vagyis a selyemlevelet.

Nem mindennapi találmány látott napvilágot. Egy mesterségesen létrehozott levélre emlékeztető megoldást dolgozott ki egy - még csak most diplomázó egyetemista, amely természetes társához hasonlóan képes oxigént termelni. A levél a természetes selyem fehérjéiből épül fel, ebbe helyezték el a növényi fotoszintézist végző sejtszervecskéket, az úgynevezett kloroplasztiszokat. Azért éppen a selyemszálakat választották alapanyagul, mert ezek nagyon jól stabilizálják a molekulákat. 
 

 

Julian Melchiorri, a londoni Royal College of Art hallgatója. A fiú az amerikai Tufts Egyetem selyemlaboratóriumával együtt fejlesztette ki a mesterséges levelet. Úgy véli, találmánya akár a hosszú távú űrutazásokban is jól alkalmazható, hiszen az oxigéntermelésben helyettesítheti a zéró gravitációban nem növekedő növényeket. Így az asztronauták magukkal vihetnék a levelet, és akár az egész űrhajót beboríthatnák vele, hogy kellő mennyiségű oxigénhez jussanak.
 


A "selyemlevél" (Silk Leaf) néven emlegetett megoldás azonban a Földön is jól használható. Mutatós lámpabura válhat például belőle, amely oxigénnel is dúsítja a levegőt, de nagyobb léptékben is alkalmazható: akár épületek homlokzatára vagy szellőztetőrendszerekbe is telepíthető egyfajta szűrőként, amely frissíti a beáramló levegőt, ezáltal a városok szennyezett levegője tisztább lehetne.
 

 

Forrás és képek: dezeen.com

Kulcsszavak: tudomány
Vissza