Már folyik a Windows Phone-ra szánt BBM app bétatesztje

Farkas Norman - 2014. július 18.

Elindult a BlackBerry Messenger alkalmazás Windows Phone rendszerhez igazított változatának béta tesztelése, azaz a kiválasztott jelentkezők már javában próbálgathatják a szoftver funkcióit. A WP-re szánt BBM megjelenésével bezárul a kör, azaz a világ minden elterjedtebb mobil rendszerén használható lesz a kanadaiak sokoldalú csevegőszoftvere.

A BlackBerry cikra egy hete jelentette be, hogy elindítja a BlackBerry Messenger Windows Phone alapú mobilokra szánt verziójának bétatesztjét. A tesztelésre jelentkezők közül ki is választották a szerencséseket, akik letölthetik a szoftvert és máris használatba vehetik.

A lelkes felhasználók utánajárhatnak, hogy a BBM béta verziójában megfelelően működik-e a BlackBerry ID létrehozása és a bejelentkezés, a BBM fiók használata, az ismerősök meghívása, a partnerek ajánlása, valamint a kétfős és a csoportos csevegés, illetve a BBM csoportok kezelése, a partnerkategóriák és a beállítások. A szoftvernek együtt kell működnie a Windows Phone 8.1 vadonatúj értesítési központjával is, és persze az sem árt, ha ki lehet tenni a Start képernyőre (pin to start).

 

 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor jelenik meg a csempés rendszerhez igazított BBM app végleges verziója és arról sincs még hír, hogy a BlackBerry esetleg elérhetővé tenné mindenki számára a program béta verzióját. Ideális esetben a szóban forgó béta gyorsan, hiba nélkül átmegy a tesztelők rostáján és már ebben a hónapban felkerül a Windows Phone Áruházba, persze az sem lenne rossz, ha bárki elérhetné legalább a bétáját a közeljövőben.

Amint a Windows Phone rendszerre is megjelenik, a BBM hódítása újabb lendületet kaphat, hiszen ezzel minden elterjedt mobil platformon jelen lesz. Szerencsére a BlackBerry nem csak a térnyerésre figyel, az alkalmazást folyamatosan fejleszti, amely már matricapakkokkal is a felhasználók rendelkezésére áll a minél hangulatosabb csevegés érdekében.

 

 

[Forrás: Übergizmo]

Vissza