Olasz formatervvel támad a Samsung okosbringája [Videó]

Farkas Norman - 2014. június 19.

A Samsung a Milánói Design Héten mutatta be okosbringa koncepcióját, mely a legújabb technológiákat ötvözi az olasz kerékpártervező, Giovanni Pelizzoli terveivel. A tetszetős járgány így extra kényelmet és biztonságot kínál a nyergében ülő pilótának.

A dél-koreai óriás egy igazán érdekes koncepcióval rukkolt elő az idei Milánói Design Héten. Egy okosbringáról van szó, melynek látványos formatervét az olasz designguru, Giovanni Pelizzoli és egy tanuló, Alice Biotti álmodták meg, hi-tech felszereltségét pedig a Samsung okos megoldásai adják.

A futurisztikus kétkerekű védi gazdáját a Samsung okostelefonok által nyújtott biztonsági szolgáltatások révén. Például hátranézés nélkül is láthatja, mi történik mögötte az ülés alatt elhelyezett telefon kamerájának köszönhetően, ami a kormányhoz mágnesesen rögzített készülékre továbbítja a képet. Lényegében visszapillantó-tükörként működik ez a rendszer, csak kicsit túl van bonyolítva. bekerült a repertoárba egy lézeres érzékelőkből álló megoldás is, mely arra hivatott, hogy a figyelmeztesse a körülöttünk közlekedőket a jelenlétünkre.

A kerékpár integrált GPS rendszerrel is el van látva, mely értesíti a helyi hatóságokat, hogy mely útvonalakon indokolt a biciklis sáv mielőbbi kiépítése, kijelölése. Az okos funkciókat egy innovatív váz egészíti ki, mely elnyeli a kellemetlen, testünk számára nem kívánatos rezgéseket.

A kerékpár összességében elég barátságosnak tűnik, jól néz ki és nincs telepakolva hi-tech kütyükkel, amelyek elrontanák az összképet. Valószínűleg nagy sikert aratna, ha megjelenne a piacon, bár szinte biztosra vesszük, hogy nem fillérekért kínálná a gyártó.

 

Samsung Smart Bike from Samsung Maestros Academy on Vimeo.

[Forrás: IntoMobile]

Vissza