Fenevad névre hallgat a napelemes motorkerékpár [Videó]

Czipperer Dia - 2014. május 23.

A Daymar két évig dolgozott a Beast névre keresztelt motorbicikllin, a valódi „zöld” masinán, melyet napelemek hajtanak.

A Daymar által fejlesztett motorkerékpár már első ránézésre sem olyan, mint egy átlagos motor. A cég három évvel korábban már kifejlesztette Ebike névre keresztelt, vezeték nélkül tölthető bringáját. Most pedig egy újabb formabontó projekt került ki a kezük alól.

Megalkották a Beats, vagyis Fenevad névre hallgató, napelemekkel felszerelt motorkerékpárt. A járgányt  20,3 centiméter vastag gumiabroncsokkal látták el, így a nehezen utakon is állja strapát. A napenergiát használó jármű maximális sebessége 32 kilométer/óra.
 


A motorbicikli napelemekkel tölti akkumulátorát, amely egy töltéssel akár 40 kilométer távolságot is képes megtenni. A Beats egy alkalmazáson keresztül az okostelefonnal is képes kommunikálni Bluetooth kapcsolaton keresztül. Így a felhasználó többek között nyomon követheti az éppen aktuális, illetve az átlagsebességet, az aksi töltöttségi szintjét, a motor hőmérsékletét és a megtett utat is.

A 15 Watt/órás napelemek eltávolítható. Ezeken két USB-portot is találunk, melyek révén akár arra is használható, hogy akár a mobileszközöket is feltöltsük.
 


A motorkerékpár várhatóan nyáron kerül piacra, és háromféle változatban is elérhető lesz.

 

 

 

 

Forrás: Gizmag.com

Vissza