Xiaomi MIUI ROM – már 200 okostelefon típusra

Farkas Norman - 2014. április 16.

A Xiaomi saját fejlesztésű Android szoftvere, a MIUI már évek óta elérhető a mobiljukkal előszeretettel kísérletező felhasználók számára. A témázható és a végletekig testreszabható ROM népszerűsége folyamatosan növekszik, s immár majdnem kétszáz különböző típust támogat.

Már régóta elérhető az androidosok számára a Xiaomi által fejlesztett MIUI ROM, ami egy egyedi rendszer, egyedi felülettel és néhány különleges szolgáltatással. A Xiaomi természetesen MIUI-val a fedélzetükön dobja piacra saját okostelefonjait, de a rendszer mögött álló közösség jóvoltából egyéb készülékekre is feltelepíthető a rendszer.

Még emlékszem, hogy 3 éve, amikor a Motorola Defy mobilomat rootoltam és installáltam rá a MIUI-t, még csak 20-30 népszerű modellre volt elérhető a ROM. Mások az imádott, de nem támogatott mobiljukra saját maguk próbálták felvarázsolni az alap Androidtól gyökeresen eltérő felületű firmware-t, s ha elég ügyesek voltak és értették a dolgukat, sok társuknak okoztak örömet a munkájukkal. A mai napig érvényes a MIUI ROM-okra, hogy a hivatalosan támogatott készülékekre szánt kiadások stabilabbak, míg a nem hivatalos, egyedileg készített verziók több érdekes funkciót kínálhatnak, de kevésbé megbízhatóak.

A MIUI mára nagyon elterjedt: már majdnem 200 különböző modellre telepíthető fel. Ez nem is csoda, hiszen sokaknak tetszik a szinte minden porcikájában testreszabható, ezernyi témával kedvünk szerint alakítható, kellemesen használható felület. A Xiaomi készülékek kissé korlátozott elérhetősége is közrejátszhatott abban, hogy a MIUI számos népszerű droidra lett elérhető.

 

 

A MIUI szoftvert némi hozzáértéssel és a fórumozók támogatásával, saját felelősségre telepíthetjük fel támogatott készülékünkre.

 

 [Forrás: IntoMobile]

Kulcsszavak: Xiaomi, MIUI, UI, Android, Kína
Vissza