Fujitsu Stylistic Q550 táblagép teszt

Bálint Péter István - 2012. március 25.

Az úgynevezett tablet PC-k piaca óriási sebeséggel fejlődik, ennek egyik képviselője a Fujitsu Stylistic Q550. A gyártó szerint egy professzionális segítőtársat kapunk a Windows 7 operációs rendszer köré épülő Q550 „személyében”. Lássuk, tényleg így van-e!

Bevezető, tartozékok

 

A Fujitsu Stylistic Q550 egy 10,1 coll átmérőjű érintőkijelzős tablet PC, amely csoportot köztudottan az Apple alapította az első iPaddel. A Fujitsu ezzel a termékével elsősorban az üzletembereket akarta megérinteni. Ez jól látszik a készülék csomagolásából is, hiszen az egyszerű dobozt kibontva egy nagyon szép varrású tokkal együtt kerül elő az amúgy a szemnek is kellemes kinézetű szerkezet.

A tok ránézésre elegáns és strapabíró anyagból készült, miközben egy műanyag keret foglalja magába a táblagépet. Teljesen jól illeszkedik a gépre, ki vannak vágva rajta a megfelelő lyukak, úgy, mint az objektív vagy az ujjlenyomat olvasó helye. Emellett természetesen szabadon hagyja az érintőkijelzőt a WiFi és a bekapcsolás csúszkáját is, ezeken kívül minden más gombnak készült egy-egy lágyított puha gomb a tok szélén.

A dobozban még található egy „stylo”, amivel a kijelzőt lehet kezelni, mivel jó régi Windows szokás szerint hírből sem ismerik a kapacitív kijelzőt, emellett természetesen a hálózati töltő, plusz még 3 CD, amiből kettő darab az operációs rendszer visszaállítását teszi lehetővé, a harmadik pedig a gépkönyv. Kapunk egy törlőkendőt, egy dokkoló állványt (4 USB csatlakozóval rendelkezik) és egy csuklószíjat, aminek nem sok értelmét látom egy ekkora készüléknél.

A tablet barátságos mérettel készül, egész pontosan 275*192*16,2 mm nagyságú és mindössze 0,8kg tömegű.

Nézzük, mivel rendelkezik a készülék illetve mivel szolgál! A jobb oldalon elhelyezett bekapcsoló csúszka felett találtható egy billentyűzet gomb, melyet bármelyik pillanatban megnyomva előhozható a billentyűzet. Probléma, hogy másodpercek telnek el mire a gombnyomás hatására megjelenik a virtuális Windows billentyűzet, mintha a gomb és a tevékenység között is csak virtuális kapcsolat lenne, fizikai nem. E fölött található a képernyő elforgatását előidéző gombocska (nincs giroszkópunk, tökéletesen használható és nincs olyan, hogy véletlenül elfordul a kijelző), a fölött pedig egy Alt gomb található, őszintén szólva egyáltalán nem értem mit keres ott, mi a funkciója, aztán a WiFi csúszkája, ezek mellett a jobb oldalon már csak a csuklószíj akasztója található. A tetején található az SD/SDHC bemenet és az ujjlenyomat olvasó. A bal oldalon találhatunk két mikrofont egy HDMI csatlakozót, amivel nagy felbontású eszközön is használhatjuk az eszközt és az egyetlen USB csatlakozónkat. Található még egy Smart-kártya olvasó is.

A hátlap szép fehér színű, kellemes tapintású, a kijelző körül sötétszürke a PC. A bekapcsoláshoz a jobb oldalon található alsó csuszkát kell feltolnunk, azonban zavaró az, hogy ha tokkal használjuk a számítógépet - ami azért elég valószínű - akkor pont a tok fogja kitakarni azt a LED-et, ami mutatja, hogy bekapcsoltuk a gépet.

 

Belső

 

Bekapcsolás után újabb „kellemes” meglepetés fogad minket: betölt a Windows 7. Leírni gyorsabb, mint, ahogy valójában történik, mivel a bekapcsolási folyamat kifejezetten lassú. Majdnem két percbe telik mire a gép betölt mindent és használhatóvá válik, azt gondolom 2012-ben ez nem az a szint, ami elvárható lenne egy hasonló tudású géptől, a fentebb említett iPad ennek töredéke alatt bekapcsol és feláll.

Mint az már kiderült a Fujitsu Windows 7-tel küldi ki a gyárból ezen táblagépeit, nézzük hát mire képes ezzel az operációs rendszerrel az eszköz. Ez a táblagép egy Intel Atom Z670 típusú processzort kapott, 2GB RAM-mal (DDR2 800MHz) megtámogatva, Intel GMA 600 grafikus gyorsítóval (más néven PowerVR SGX 535 GPU, ez található meg az iPhone 4-ben is). A processzor sajnos nem kétmagos, de még nem is dualcore-os, valószínűleg ennek köszönhető a letaglózó „gyorsaság”. Youtube videót kinagyítva nem is volt képes vetíteni, folyton megakadt még a legalacsonyabb felbontással is, azonban normál ablakban is csak 480p-ig volt képes boldogulni.

 Innentől kezdve a stylo-val nyomkodhatjuk az 1280*800-as felbontással dolgozó, amúgy gyönyörű képet adó kijelzőt. Ez a 10,1 coll pont elég nagy arra, hogy videókat nézzünk, viszont nem akkora, hogy zavaró legyen a hordozása, mivel nincs egy kilogramm az egész szerkezet. A kijelző egy gomb segítségével (a WiFi csúszka alatt található) elforgatható, tehát használtható álló, illetve fekvő módban is - kinek hogy kényelmes.

Elvileg ez egy olyan érzékelővel szerelt gép, amely képes fogadni az ujj érintését és a stylo-t is. Tapasztalatom szerint kézzel nagyon nehéz irányítani, egyszerűen túl kicsik a virtuális gombok, emiatt nagyon nehéz eltalálni azt, amit meg akarunk nyomni. A stylo-nak lenne az a feladata, hogy ezt megoldja, megkönnyítse, de annak ellenére, hogy a gép már 1mm-re a kijelzőtől is megérzi a toll hegyét (én ilyet még nem láttam), van, hogy nem azt teszi, amire megkérem, vagy amit szeretnék. Tipikus két szék közt a pad alá esünk típusú ez az elgondolás, mindkettő van, működik, de egyik sem igazán jól. Viszont pozitívumként említhető az, hogy a készülék képes a multitouch-ra, mégpedig 4 különböző érintést képes egyszerre kezelni. Működik tehát a két ujjas nagyítás is.

A fejlesztők megpróbáltak egy widgetekkel telerakható felületet létrehozni, de ahhoz egy külön részbe kell belemenni (nem mellesleg nehéz előhozni ezt az extra ablakot), ami így elveszti a dolog igazi lényegét, mégpedig azt, hogy egy kattintással elérhetők. Azt kell, hogy mondjam, ha ezt a widgeteknek szánt területet rakták volna ki Asztal gyanánt, akkor máris sokkal jobban kezelhető készülékről beszélhetnénk. De mindig beleütközünk abba a problémába, hogy a 7-est nem érintésre találták ki, emiatt nem is lehetett könnyű átültetni érintéses formába (nem is sikerült). Talán, ha inkább a Windows Phone 7-tet próbálták volna ráerőszakolni a táblára vagy megvárták volna a Windows 8 elkészültét, akkor is más képet mutatna a készülék, hiszen azok már úgy készülnek, hogy alkalmasak legyenek az érintésvezérlésre (is).

A PC rendelkezik 3G/UMTS eléréssel is, amihez csak egy működő SIM-kártya kell. Ellenben a kártya működéséhez szükséges program feltelepítése az átlagos pár perchez képest negyed órát vett igénybe, ami egyszerűen elfogadhatatlan. Bele se merek gondolni, hogy egy nagyobbacska program telepítése mennyi időbe telhet. Fontos vezeték nélküli extra még a Bluetooth, amely segítségével könnyen összekapcsolhatjuk telefonunkkal a készüléket vagy hallgathatunk zenét vezeték nélküli fülhallgatón keresztül. A WiFi kezeli a 802.11 a/b/g/n típusú hálózatokat szóval ezzel soha nem lesz problémánk. Találunk még GPS modult is, amihez már csak egy megfelelő navigációs szoftver kell és már eltévedni sem fogunk.

Rendelkezünk még két kamerával: hátul egy 1,3 MP-es egység kapott helyet, melyet fényképezésre szántak a Fujitsu mérnökei, elöl pedig egy, a Skype használatához, vagy video telefonáláshoz használatos kamera figyel. Sajnos driver hiányában ezeket nem tudtam kipróbálni, így nyilatkozni sem tudok arról, hogy milyen minőségű képet készítenek.

 

Üzemidő, összegzés

 

Az egész eszközt egy 4 cellás Li-ionos akkumulátor működteti, aminek köszönhető, hogy tényleg sokáig bírja egy feltöltéssel. Nálam körül-belül 3-3,5 órát bírt úgy, hogy filmet néztem, zenét hallgattam.

A készülék szabványos 3,5 mm-es jack csatlakozóval rendelkezik, azonban ez a fülhallgató csatlakoztatásakor egyszerűen csak sistergett, viszont ha épp érintkezésig kihúztam, akkor működött, csak folyton kiesett a helyéről. Remélhetőleg ez csak a tesztgép hibája volt.

A Fuitsu Stylistic Q550 általam tesztelt verziója 62GB-os belső háttértárral rendelkezik, amely egy ilyen eszköz esetén úgy hiszem, mindenkinek elég kell, hogy legyen. Ha pedig kell még tárhely, akkor választhatunk USB összeköttetéssel külső winchestert, vagy SD/SDHC kártyából akár 32GB-osat is. A készülék rendelhető 128GB-os HDD-vel is, viszont abban az esetben már 1.7GHz-en ketyegő processzort kapunk, sokkal nagyobb árcédulával.

Ezzel elérkeztünk egy sarkalatos ponthoz: az ár. Ma Magyarországon 260.000 Ft egy ilyen táblagépért igenis túlzás. Egy iPad 150-160.000 Ft-ért sokkal jobb vételnek tűnhet, nem beszélve az Androidos táblagépek tömkelegéről, amik már 20-30.000 Ft-ért elérhetőek. Ráadásul az iOS és az Android sokkal személyre szabhatóbb, sokkal logikusabb és sokkal könnyebben irányítható - bár ez szubjektív.

A hivatalos szlogen szerint ez a táblagép egy professzionális segítőtárs. Ezt sajnos nem tudom megerősíteni, a Fujitsu masinája több sebből is vérzik: túl lassú, nem jó érzés kezelni, ráadásul igen sokba kerül. A Q550 megjelenése óta több izgalmas kütyüvel is előrukkolt a gyártó. Remélhetőleg a legközelebbi Fujitsu tesztalanyunk nem küzd majd ennyi gyermekbetegséggel.

Vissza