Most módosul a Google Mag-algoritmusa, a hazai cégekre is kihat

Kütyü Magazin - 2022. május 29.

A Google bejelentette, hogy módosította Alap-, vagy Mag- algoritmusát, ezért az elkövetkező 1-2 hétben jelentősen átalakulhat a találati lista, ami a hazai cégeket is érinti.

Módosul a Google alapvető algoritmusa

A Google szóvivője Danny Sullivan a keresőóriás blogoldalán jelentette be, hogy elindították a Google módosított alap-algoritmusának frissítését. A tervek szerint a teljes interneten 1-2 hét alatt fut át a változtatás, amely nem csak a felhasználókat, de a magyar weboldalakat és webáruházakat is erősen érinti.

Az alapalgoritmus módosítása során a Google a weboldalakat rangsoroló szempontokat finomhangolja. A cég közleménye szerint: „Az alapalgoritmus frissítések célja, hogy javítsuk a keresés egészét és tartsuk a lépést a web változó természetével.”

 

 

A magyar weboldalakat is megrázza a módosítás

Az alapalgoritmus frissítés világszinten hat, éppen ezért a hazai weboldalakat és webáruházakat is erősen érinti. A magyarországi tapasztalatok szerint az alapalgoritmus frissítés csupán néhány helyezés változást jelent a weboldalak számára, de ez a gyakorlatban akár 10-20%os forgalomvisszaesést is eredményezhet. Egyes tématerületeken azonban ennél komolyabb helyezésváltozások is előfordulnak a tapasztalatok szerint. Így nem ritka akár az 50%-os forgalomváltozás sem.

Gazdasági szempontból a Google algoritmusfrissítések igen jelentős kihívást jelentenek a hazai vállalkozások számára is. Nyilvánvalóan a nagyon hirtelen forgalom-, és ügyfélvisszaesésre igen nehéz reagálni, akár munkaerőpiaci szempontból is. Másik oldalról, a nyertes weboldalak számára a váratlan, egy nap alatt történő megnövekvő keresletnövekedés is jelentős kihívás lehet. Az ite.hu oldalon már számos jelentés látható a mostani algoritmusfrissítés hazai hatásairól.

 

Rendszeresek az alapalgoritmus frissítések

Az idei évben ez az első alapalgoritmus frissítés, legutoljára 2021. november 17-én került sor hasonló módosításra. Az alapalgoritmus frissítések általában a weboldalak minőségét igyekeznek értékelni, de az elmúlt időszakban igen sok kritika éri a Google magyar találati listáját, mert azon egyre gyakrabban bukkannak fel külföldi oldalakról fordított, erősen magyartalan tartalmak is, amit a keresőóriás algoritmusa egyelőre nem tud hatékonyan kiszűrni.

Kulcsszavak: algoritmus, Google
Vissza