A laptop legnagyobb ellensége a meleg

Kütyü Magazin - 2021. július 4.

A korábbinál sokkal többen tértek át a laptophasználtra az elmúlt év során a home office hatására, azonban az eszközök akkumulátorairól még mind a mai napig rengeteg tévhit és legenda kering. Hogyan kell helyesen használni az akkumulátort, hogy tartós legyen? Mit tegyünk, hogy ne melegedjen túl a gépünk? Krajnyák Tamás, a Laprophardware.hu operatív vezetője szerint kis odafigyeléssel egy teljes évvel is meg lehet hosszabbítani a laptopok élettartamát.

Az akkumulátorok körüli legendák 

Ha valaki megpróbál utána járni, hogy hogyan érdemes a laptop akksiját használni, milyen időközönként kell tölteni, vagy egyáltalán benne kell-e hagyni a gépben, akkor nagyon eltérő válaszokat találhat az interneten, vagy éppen az ismerősök tanácsai között. „Véleményem szerint használni kell az akkumulátorokat, ugyanis állás közben önkisülési folyamat következtében magától is lemerül, sőt, tönkre is mehet, ha túlmerül. Tehát azzal, ha nem használjuk rendszeresen, inkább rosszat teszünk, mint jót. Arra kell figyelni, hogy ne merítsük 10% alá, erre egyébként egy figyelmeztetést is be lehet állítani az operációs rendszerben.  Emellett túltölteni sem szabad, tehát, ha folyamatosan töltőn van a laptopunk -például az irodában-, akkor is érdemes hetente vagy két hetente lemeríteni, majd onnan visszatölteni” - javasolja Krajnyák Tamás. 

A laptop legnagyobb ellensége a meleg, ami több módon is gondot okozhat 

A por könnyen belekerülhet a laptopok hűtőrendszerébe, ahol megül, így ez nagy mértékben csökkenti a hűtés hatásfokát, a laptop pedig ezáltal túlmelegszik. Emellett idővel sajnos kiszárad a hőátadó réteg, ami a laptopban a processzorra van rákenve. Ha ez kiszárad, akkor szigetelni fog, így bekapcsol a processzorban egy hővédelmi rendszer és visszaveszi a gép teljesítményét. A felhasználó ilyenkor csak azt veszi észre, hogy a gépe teljesítménye egyre romlik, tehát látványosan lassul.  Azért, hogy ezeket a problémákat elkerüljük, érdemes rendszeresen szervizbe vinni az eszközöket. 

 

A laptopok esetében is jobb a rendszeres karbantartás és a megelőzés 

A laptopválasztás alkalmával a legfontosabb szempont, amit érdemes figyelembe venni, hogy legyen megfelelő háttérszeviz. „Érdemes utána járni, hogy van-e itthon márkaszerviz, illetve annak is, hogy van-e alkatrész utánpótlás a kiválasztott laptophoz. Így ugyanis könnyen és költséghatékonyan meg lehet oldani a problémát, ha megtörténne a baj. A rendszeres, szakszerűen elvégzett tisztítás és szerviz akár egy teljes évvel is megnövelheti a laptopok élettartamát” – hangsúlyozza a Laprophardware.hu operatív vezetője. Az éves szervizre tökéletes alkalom lehet a nyaralás ideje, hiszen a legtöbben ebben az időszakban egyébként is leteszik a munkaeszközüket. 

Az eszközhasználatban is legyen elsődleges szempont a fenntarthatóság 

Manapság már teljesen természetes, hogy a legtöbben pár évente lecserélik a telefonjukat, ezzel párhuzamosan pedig a laptopjukat is. Azonban figyelembe kell venni, hogy ennek nem csupán anyagi, hanem súlyos környezetterhelő vonzatai is vannak. Érdemes lehet megfontolni, hogy egy géptől nem feltétlenül szükséges egyből megszabadulni, amint felmerül valamilyen probléma, emellett, ha mégis váltásra kerül a sor, a korábbi eszközt hasznos lehet megcsináltatni és eladományozni vagy eladni. 

Kulcsszavak: laptop, Laptophardware.hu
Vissza