Egyre népszerűbb a MÁV applikációban váltott bérlet és az új Elvira

Kütyü Magazin - 2021. január 11.

A MÁV mobilalkalmazásból elérhető elektronikus bérlet népszerűsége messze meghaladja a korábbi, interneten vásárolható bérletét. 2020 második félévében a MÁV appban 2-2,5-szer annyi bérletet vásároltak egy-egy hónapban a vírushelyzetben általánosan csökkenő bérleteladások ellenére, mint 2019-ben az internetes felületen. Az új Elvirával közös felhasználói fiók előnyeinek köszönhetően pedig az applikációra a regisztrálók száma megháromszorozódott, megközelítette a félmilliót.

Az elmúlt bő egy évben már a MÁV appban is lehet bérletet vásárolni elektronikus személyi igazolványhoz rendelten vagy az applikációban létrehozott virtuális bérletigazolványhoz csatolva. Tavaly 26 ezernél is több bérletet vettek a MÁV applikáción keresztül, ez a 2020-ban eladott összes bérlet 3,5 százaléka. Az alkalmazáson keresztüli bérletvásárlás a nyár második felében emelkedett látványosan, augusztustól már a bérletek 4,5-5 százalékát vásárolták ezen a modern felületen keresztül. A legtöbb bérletet, 3983 darabot októberben vásárolták a MÁV applikációban.

Tavaly az applikációban vásárolt bérletek 8,5 százalékát rendelték hozzá az e-személyihez az utasok. Ez a lehetőség némileg kedveltebb volt a dolgozói bérletek esetében (10,5 %); a tanulóbérleteknél kevésbé éltek ezzel a lehetőséggel (7 %). Az applikációból történő bérletvásárlás a tanulóbérletek esetében volt inkább jellemző: a MÁV appban vásárolt bérletek 59 százaléka volt tanulóbérlet.

Az egyre népszerűbb MÁV alkalmazás mellett, a tervek szerint 2021 első félévében elérhetővé válik a bérletvásárlás is az új Elvirában. A bérletek online értékesítése mindkét csatornán teljesen elektronikus és kontaktmentes marad, azaz csak elektronikus bérlet vásárolható, elektronikus személyi igazolványhoz vagy virtuális bérletigazolványhoz rendelten. Magyarország első, teljes kínálatot biztosító online jegyértékesítő felülete tavaly decembertől újult meg: az új Elvira már a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik, összekötve a MÁV mobilalkalmazással is, így akár egy regisztrációval, de önállóan is használhatják az utasok mindkettőt.

Az új Elvira használatakor a legszembetűnőbb változást a modern, letisztult kezelőfelület nyújtja. A másik kiemelt fejlesztés, hogy a MÁV applikációval közös felhasználói fiókot használhatnak a felhasználók, így az új Elvirán megvett jegy a MÁV appban is megjelenik, valamint e-mailben is megkapja PDF formátumban. Ezáltal a jegyet letölthetik, kinyomtathatják, vagy továbbíthatják annak, akinek a nevére szól. A vásárláshoz és az utazáshoz szükséges adataikat egyetlen kényelmes felületen kezelhetik, szükség esetén módosíthatják az utasok.

A közös felhasználói fiók előnyei sok utas érdeklődését felkeltették. Az új Elvira bevezetését követően a MÁV app-ra a regisztrálók száma megháromszorozódott: 2020. december eleje óta átlagosan napi 1800 új regisztráció történik, a felhasználók száma már elérte a 470 ezret.

Bármelyik felületen kezdeményezhetnek jegyvisszatérítést az online vásárolt jegyekre, ha a vásárlási feltételeknél ez a lehetőség nem volt kizárva. A felhasználók az elmentett számlázási- és bankkártyaadataikat is használhatják a webes és az applikációs felület esetében is. Az új Elvirán a nemzetközi jegyek is folyamatosan válnak elérhetővé a legnépszerűbb úti célokra.

A megújult Elvira az első időszakban még próbaüzemben működik, ezért kisebb hibák, leállások még előfordulhatnak. 

A közösségi közlekedés egyik legelterjedtebb jegyértékesítési rendszerének informatikai hátterét az utasoktól beérkezett javaslatok, igények alapján, a MÁV-START megrendelésére a MÁV Szolgáltató Központ szakemberei fejlesztették. 

Vissza