30. születésnapját ünnepli az első hazai mobilszolgáltatás

Kütyü Magazin - 2020. október 15.

1990-ben indult itthon az első magyar kereskedelmi mobilszolgáltatás, azaz 30 éve mobilozunk Magyarországon. Három évtizeddel később az ügyfelek gyorsan bővülő adatigénye, valamint a mobilhálózathoz kapcsolódó eszközök számának növekedése határozza meg a mobilpiacot. Tavasszal éppen ezért az ötödik generációs mobiltechnológiát is útjára indította a Telekom. A gigabites sebességű 5G szolgáltatás mára 23 településen érhető el részlegesen* az ügyfelek számára. 

1990. október 15-én indította el az analóg, 450 MHz-es rádiótelefon szolgáltatást a Westel Rádiótelefon (később Westel 0660) Kft., amely a Magyar Telekom jogelődje, a Matáv és az amerikai US West International vegyesvállalata volt. Ez volt egyben az első kereskedelmi mobilszolgáltatás Közép-Európában is. Ezt követte 1994-ben a Westel 900 (később T-Mobile Magyarország, majd Magyar Telekom) által a 900 MHz-es sávban elindított második generációs (2G), GSM alapú szolgáltatás. A GSM rendszer az analóg szolgáltatással szemben jobb minőségű beszédhangot, nagyobb hálózati kapacitást, hangpostát és roaming lehetőséget, majd később a szöveges üzenetek (SMS) küldésének lehetőségét és az első adatszolgáltatást nyújtotta az ügyfeleknek. A jó minőségű multimédiás alkalmazásokat, a videotelefonálást, a mobiltelevíziózást és a gyors mobilinternetezést lehetővé tevő 3G mobilszolgáltatást szintén a T-Mobile indította el elsőként Magyarországon 2005-ben. 

A mobilinternetezés valódi élményét végül a következő, negyedik generációs (4G/LTE) szolgáltatás hozta el, amelyet a Telekom 2012 elejétől kínál az ügyfeleknek. Ez a technológia ma is jelentős szerepet játszik az ügyfelek kiszolgálásában, hiszen az NMHH adatai szerint 2019. negyedik negyedévben már a teljes belföldi mobilinternetforgalom 96,3%-a és a belföldön indított hívásforgalom 25,2%-a zajlott a 4G hálózatokon keresztül. A Telekom csaknem az ország egészén, 3120 településen biztosítja nemzetközi összehasonlításban is kiváló minőségű 4G szolgáltatását, hálózatán a lakosságra vetített kültéri 4G lefedettség meghaladja a 99%-ot, a beltéri 4G lefedettség pedig közel 90%-os. 

A Telekom számára mindig fontos volt, hogy ügyfelei számára mielőbb elérhetővé tegye a legújabb technológiákat. Ezért az 5G frekvenciaaukción való sikeres szereplést követően nem sokkal, idén áprilisban elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását is, amely mostanra Budapest és Budaörs mellett már 16 Balaton parti településen, valamint 5 megyeszékhelyen (Zalaegerszeg, Debrecen, Szeged, Kecskemét és Szombathely) teszi elérhetővé a gigabites sebességű mobilnetet*. Igénybevételéhez az 5G hálózati lefedettség mellett 5G-képes készülékre és megfelelő mobiladatcsomagra van szükség. A Telekom szeptember 4-től két korlátlan adatcsomagjában alapértelmezetten elérhetővé teszi az 5G szolgáltatást. A Telekom tervei szerint év végéig tovább növeli 5G lefedettségét. Az eddigieknél jóval nagyobb adatátviteli sebességet, alacsony késleltetést, és rengeteg hálózati eszköz csatlakozását lehetővé tevő 5G technológia számos új lehetőséget nyit majd úgy az ipari felhasználásban, mint az emberek mindennapi életében. 

A Telekom mobilhálózatán a mai napig növekszik a hangforgalom, az éves beszédforgalom idén várhatóan eléri a 10 milliárd percet, míg 2015-ben kb. 9 milliárd perc volt. Ennél jóval meredekebben növekszik az éves adatforgalom, ami az öt évvel ezelőttihez képest több mint a nyolcszorosára nőtt, a tavalyi második negyedéves adatokhoz képest 60%-kal ugrott meg idén második negyedévben. A Telekom ügyfelei havonta átlagosan 5,5 GB adatot forgalmaztak eddig 2020-ban. 

A mobiltelefónia töretlen sikerét mutatja, hogy ma Magyarországon összesen 11,3 millió aktivált SIM-kártya van. A Magyar Telekom a kezdetektől fogva megőrizte piacvezető szerepét, piaci részaránya 2019 végén 44,8% volt. A Telekom hálózatában a SIM kártyák száma közel 5,4 millió (közel 65%-uk szerződéses), a szélessávú mobilelőfizetések száma pedig 3,18 millió. 

___________ 

* Részleges településlefedettség. Az 5G szolgáltatás kínált maximális letöltési sebessége 1 Gbps, ennek elérése függ a megfelelő képességű, az adott technológiát támogató készülék meglététől; attól, hogy az adott ponton támogatja-e a hálózat azt a sebességet, valamint a rádiós- és forgalmi körülményektől.

 

A Telekom mobilszolgáltatások fontosabb mérföldkövei az utóbbi 25 évben:

  • 1990. október 15.: elindult a Westel Rádiótelefon Kft. analóg mobilszolgáltatása, amely az első kereskedelmi mobilszolgáltatás volt Magyarországon és Közép-Európában is
  • 1994: a Matáv és a US West vegyes vállalata, a Westel 900 (2004-től T-Mobile, 2006-tól Magyar Telekom), valamint a skandináv-magyar tulajdonú Pannon GSM (ma Telenor Magyarország), elindította a GSM rendszerű, digitális szolgáltatását (2G) a 900 MHz-es sávban 
  • 1995: elküldték az első magyarországi SMS-t a Westel 900 hálózatán. Az elmúlt 25 évben közel 12 milliárd SMS-t küldtek el a Telekom ügyfelei.
  • 1999: piacra lépett a harmadik mobilszolgáltató, a Vodafone Magyarország
  • 2000: a Westel 900 átlépte az 1 milliós ügyfélszámot
  • 2001: A Westel elindította a mobilinternet elterjedését és a multimédia alkalmazások megjelenését is lehetővé tevő GPRS, azaz csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatást, amely akár 30 Kbit/s sebességet kínált  
  • 2002: a mobiltelefon-előfizetők száma először haladta meg a vezetékes telefonvonalak számát a Telekom Csoportnál; a Telekom a világon első szolgáltatóként vezette be a szöveget, képet, hangot és videót egyaránt továbbító multimédiás üzenetküldést (MMS-t)
  • 2003: Megszűnt a 450 MHz-es (0660-as) analóg mobilszolgáltatás, a meglevő ügyfelek előfizetését GSM-re cserélték
  • 2004: A Westel felvette a T-Mobile nevet, a társaság hivatalos neve 2004. május elejétől T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. lett. 
  • 2005: A T-Mobile elindította a jó minőségű multimédiás alkalmazásokat, a videotelefonálást, a mobiltelevíziózást és a gyors mobilinternetezést lehetővé tevő UMTS rendszerű, harmadik generációs (3G) mobilhálózatot – elsőként Magyarországon
  • 2006: A Magyar Telekom Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. egyesült, 2006. március 1-jétől a T-Mobile Magyarország Rt. jogutódja a Magyar Telekom Nyrt. A T-Mobile a 3G mobilhálózaton elindította a mobilszélessávnak is nevezett, nagysebességű (akár 3 Mb/s letöltési sebesség) csomagkapcsolt letöltést (HSDPA), aminek hatására elkezdődött a mobilinternet-előfizetők számának gyors növekedése. 
  • 2008: Az országban elsőként a Magyar Telekom „triple-play” szolgáltatóként vezetékes és mobilhálózaton egyaránt kínált televíziót, internetet és telefont, és elsőként forgalmazott okostelefonokat.
  • 2009: Magyarországon elsőként a Telekom tesztelte az új generációs 4G/LTE technológiát. 
  • 2012: A Telekom kereskedelmi 4G szolgáltatásának bevezetése, szintén elsőként a hazai piacon.
  • 2014: A Telekom LTE-Advanced (4G+) teszthálózatával megjelent hazánkban a mobiltechnológia következő lépcsőfoka is; a Telekom országos lakossági 4G lefedettsége meghaladta a 78%-ot.
  • 2015: a Telekom lakossági 4G lefedettsége az év végére elérte a 97%-ot; a Telekom 4G mobilinternet-hálózata érte el a legjobb teszteredményeket független nemzetközi és hazai mérések, tesztek során. 2015 júliusától már tartósan és egyre nagyobb mértékben haladja meg a 4G-s adatforgalom a 3G-s adatforgalmat a Telekom hálózatán. 
  • 2016: A Telekom megkezdte a kistelepülések 4G technológiával való lefedését, egy éven belül több mint 2600 db hatezer főnél kisebb lélekszámú településre is eljut a szupergyors mobilinternet. Mindeközben a vállalat 300 Mbps gyorsaságú 4G+ szolgáltatása már több mint 40 településen elérhetővé vált. A Telekom 4G hálózaton végzett teszthívást (VoLTE - Voice-over-LTE technológia). A Telekomnál 2016 végére a mobil adatforgalom 70%-a már 4G hálózaton zajlik.
  • 2017: Elsőként a magyarországi mobilszolgáltatók közül a Telekomnál indult el 4G hálózaton a hangszolgáltatás (VoLTE - Voice-over-LTE technológia). A Magyar Telekom 5G teszthálózat kiépítését kezdte meg a Zalaegerszegen létesülő járműipari tesztpályán. Az Ericsson és a Magyar Telekom bemutatta az első 5G kapcsolatot Magyarországon.
  • 2018: A Telekom a hazai piacon elsőként tette lehetővé az eszközbe épített SIM-kártya (eSIM) használatát hálózatán. Magyarországon elsőként a Telekom kínálatában jelent meg a MultiSIM (egy előfizetés több eszközhöz). Elsőként mutatott be Magyarországon valós körülmények között működő 5G hálózatot a Magyar Telekom budapesti, Krisztina körúti székházában. 2018-ban a Magyar Telekom volt a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a magyar online kiskereskedelmi piacon a GKI Digital piacelemzése alapján. 
  • 2019: A Magyar Telekom elindította Magyarország első szabványos 5G tesztállomását Zalaegerszegen. A P3 nemzetközi tanácsadó cég független mérései alapján a Magyar Telekom mobilhálózata ismét, immár negyedszerre érte el a legjobb összesített eredményt a hang- és az adatszolgáltatások terén a hazai mobilszolgáltatók közül. 2019-ben ismét a Magyar Telekom volt a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a magyar online kiskereskedelmi piacon a GKI Digital piacelemzése szerint.
  • 2020: A Magyar Telekom sikeresen szerepelt az 5G frekvenciaárverésen, nem sokkal ezt követően elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását. 
Vissza